Feketelistára kerülhetnek a törvénysértő munkáltatók

Vágólapra másolva!
Kellemetlen pillanatoknak nézhetnek elébe a munkavállalókkal szemben törvénytelenségeket elkövető cégek. A Liga Szakszervezetek kezdeményezése alapján honlapjukon február közepétől napvilágot láthat az a feketelista, amelyben a munkavállalókkal szemben legtöbb visszaélést elkövető cégek nevei lesznek felsorolva - írja a Privátbankár.
Vágólapra másolva!

A várhatóan a napokban a nyilvánosság elé kerülő "fekete könyv" azokat a nagyvállalatokat sem hagyja majd ki a szórásból, amelyek az utóbbi időkben nagyobb munkaügyi vitáikról voltak elhíresülve. Gaskó István elnök szerint azért is indokot a feketelista megalkotása, mert a munkáltatók egyre nagyobb számban kerülik meg a törvényeket, ráadásul sokan nem is csinálnak titkot ebből. A lista célja, hogy a munkavállalók instrukciókat kapjanak arról: hova nem érdemes menniük dolgozni, míg a cégek számára tanulságos lehet a piaci versenytársak ballépéseinek nyomon követése.

A lista nem a szubjektív rossz érzéseken alapult: olyan cégek lesznek rajta láthatóak, amelyeket már jogerős, bírósági határozat alapján elmarasztaltak. Sok céget nem nagyon hatnak meg az időnkénti, 50-100 ezres nagyságrendű bírságok: egy esetleges jogsértés következtében sokmilliós többletbevételre tehetnek szert.