34 milliárd munkaügyi programokra

Vágólapra másolva!
A megyei munkaügyi központok között 2006-ra 34,3 milliárd forintot osztott el a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) - derül ki a testület webodalán közölt tájékoztatóból.
Vágólapra másolva!

A pénzből eltérő arányban részesednek az egyes megyék. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például - a múlt év végi regisztrációs adatok szerint - több mint 55 ezer munkanélküli elhelyezkedését kell majd segíteni a megyére jutó 4,7 milliárd forintból. Itt a regisztrált munkanélküliek alapján számított munkanélküliségi ráta 18,4 százalék.

Budapesten a több mint 22 ezer munkanélkülinek kínálhatnak majd különféle programokat, támogatásokat 1,6 milliárd forintból. Itt a munkanélküliségi ráta 2,8 százalék. Ez annyit jelent, hogy a gazdaságilag aktív népesség - a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együtt - döntő része foglalkoztatott, tehát a többi régióhoz képest igen jók az elhelyezkedési lehetőségek. Az 1,6 milliárd forintot is könnyebb hatékonyan felhasználni a nagyobb munkaerő kereslet miatt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére 3,6 milliárd jut

Jelentős, 3,6 milliárd forintos összeggel gazdálkodhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is, de ebből a pénzből körülbelül 41 ezer munkanélküli munkaerőpiaci lehetőségeit kell majd javítani képzéssel, bértámogatással, közhasznú munkával és más programokkal. Itt is igen magas, több mint 18 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a múlt év végi adatok szerint.

Több megye csak 1 milliárd forint alatti összeghez jut a 34,3 milliárd forintból. Így például Vas megye 804 millió forintot kap, ebből körülbelül 8 ezer munkanélküliről kell gondoskodni a 6,3 százalékos munkanélküliségi ráta viszonyai között. Az 1 milliárd alatti keretösszegből gazdálkodók között van Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Zala megye is. Ezekre a megyékre 823 millió, 880 millió, illetve 981 millió forint jutott. A munkanélküliek száma ezekben a megyékben 10 ezer körüli. A munkanélküliségi ráta viszont jelentős eltérést mutat a három megyében 4,9 százalék, 6,5 százalék, 9,7 százalék.