Georg Spöttle: Mi kell egy jó nagy veréshez Csecsenföldön?

Georg Spöttle pubi, Nyikita Zsuravel félholtra verése
Vágólapra másolva!
Túl nagy megerőltetésre nincsen szükség, elég, ha ukrán ügynök vagy és nyilvánosan elégetsz egy Koránt és közben élőzöl a közösségi oldalakon. A mindössze 20 éves Nyikita Suravelnek mindkettő összejött Volgodrádban. Szép teljesítmény gondolhatnánk, ám mindkettő bűncselekmény. Vallási szimbólumok meggyalázásáért 10 év börtönt is kaphatsz Oroszországban. Ügynöki tevékenységért pedig akár életed végéig teljes körű ellátást biztosít az állam egy kamcsatkai nyaralóövezetben.
Vágólapra másolva!

Nyikita barátunk ráadásul egy mecset előtt égette a muszlimok szent könyvét, persze hamar megjelentek a rendőrök és őrizetbe vették. A megyei mufti úgy vélte, hogy talán egy nyugati vagy az ukrán szolgálatok állhatnak a dolog mögött, és ezt a gondolatot meg is osztotta a belbiztonsági szolgálattal az FSZB-vel. Az ügynöki élet legjobb pillanata egy jól sikerült kihallgatás, így nyilván mindent megtettek annak érdekében, hogy a kis Nyikitából előcsalogassák az igazságot. Sikersztori lett az ügy, mivel 

a srác elmondta, hogy az ukránok szervezték be, és kapott 10.000 rubelt (nagyjából 38.000 forint) a szent könyv elégetéséért.

Nyikita nyilván nem a legélesebb kés a fiókban, és inkább jó heccnek tartotta a dolgot meg talán kiszámolta, mennyi vodkát és pelmenyit vehet ezért a pénzért. Itt jöttek viszont képbe a csecsenek. Tudást szereztek az esetről és elintézték, hogy az ügyet a csecsen fővárosban Groznijban tárgyalják, mivel mégiscsak az iszlámot gyalázta meg a srác. A bíróság döntött és három és fél évre kell börtönbe mennie Nyikitának. Korán-égetésért bekerülni egy csecsen börtönbe muszlimok közé nem éppen a legjobb buli.

A csecsen elnök Ramzan Kadirow fia, Adam Kadirow is értesült az esetről és elhatározta, hogy meglátogatja Nyikitát a börtönben. 

Bement a cellába, bekapcsolta ő is az „élőző” funkciót a mobilján, majd agyba-főbe verte Nyikitát. 

A büntetővégrehajtás kivizsgálta a verést, és azt mondták, hogy ez javító-nevelő hatású volt, és ha Nyikita rendesen viselkedik, bűnbánatot tanúsít, talán enyhítenek a büntetésén. 

A történet tanulsága viszonylag egyszerű, ne barátkozz ukrán ügynökökkel, ne égess Koránt, ne bőszítsd fel a csecseneket. Ezeket betartva hosszú és sikeres életünk lehet.