Caitlyn Jenner szerint a transz nők nem igazi nők

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Az egykori olimpikonból lett Fox News-kommentátor, Caitlyn Jenner szerint a transz nők nem "igazi nők", és a transz sportolók kromoszómavizsgálatának visszaállítását követeli.
Vágólapra másolva!

A 74 éves Jenner 2015-ben közölte a nyilvánossággal, hogy transznemű.

Jenner – aki az 1976-os montreali nyári olimpián tízpróbában aranyérmet nyert – 

kiállt a női sportokban versenyző transz sportolókra vonatkozó korlátozások mellett, kritizálta a "woke kultúrát", és elítélte a "radikális szivárványmaffiát".

Jenner a The Telegraph cikkében kritizálta a transz sportolókat, Sharron Davies volt olimpiai úszóval. A páros a cikkben felidézte olimpiai karrierjüket és a kötelező nemi tesztekről is szót ejtettek, amelyeket a versenyzéshez kellett elvégezniük.

A nemi tesztek kapcsán Jenner elmondta, hogy "erőlteti" azok visszaállítását, mert ha "ezen az úton haladunk tovább, az nagyjából a női sport végét jelenti".

Én olyas valaki vagyok, aki teljes változáson ment keresztül, és még mindig el tudok ütni egy golflabdát 280 méterre"

 – jegyezte meg Jenner, hozzátette: "Ismerem a női hormonok hatását, van is egy kis hatása, de ez nem jelentős és biztosan nem elég ahhoz, hogy a verseny kiegyenlített legyen."

A beszélgetés során Jenner a nőiességre is kitért és elismerte, hogy sok transznemű ember egyáltalán nem ért egyet a nézeteivel.

Folyton azt mondják: »Ó, én egy igazi nő vagyok, én egy igazi nő vagyok«, én pedig erre azt mondom: »Nem, nem vagy az«" 

– mondta Jenner, így folytatta: 

Használni fogom az általad preferált névmásokat, nőként foglak kezelni, futhatsz, öltözködhetsz és csinálhatsz, amit akarsz, semmi bajom ezzel, ez rendben van, de biológiailag még mindig férfi vagy."

Hozzátette továbbá, hogy transzszexuális személynek tartja magát, "minden személyimet megváltoztattam, egészen az anyakönyvi kivonatomig, azonban genetikailag még mindig férfi vagyok. Technikailag nő vagyok, de tudom, hogy biológiailag nem vagyok az."