Ezért is lenne fontos a jó időben kirándulni

FRANCE - FOREST - ILLUSTRATION
Fotó: Hans Lucas via AFP
Vágólapra másolva!
Még csak nagyobb fizikai aktivitás sem szükséges ahhoz, hogy érzékeljük a természet mentális egészségre gyakorolt pozitív hatásait.
Vágólapra másolva!

Közeledik a tavasz és vele az igazi kirándulóidő, amit érdemes is kihasználni, amikor csak tehetjük: nagyobb túrák, de egy séta a parkban vagy egy kis kertészkedés is elég lehet már ahhoz, hogy érzékeljük a természet mentális egészségére gyakorolt pozitív hatásait. Ez fordítva is igaz: az ökopszichológia egyik alapgondolata éppen az, hogy 

az emberiség fokozatos és általános természettől való elidegenedése nagy szerepet játszik a pszichés problémák kialakulásában.

A természetben való tevékenységek, legyen az sportolás, séta vagy csak a zöldben tartózkodás fizikai egészségre gyakorolt hatásait már rég óta ismerjük: a fizikai aktivitás jó hatással van a szív-és érrendszer egészségére, a gyerekek esetében pedig kifejezetten fontos, hogy minél kisebb kortól lehetőségük legyen a „sarazás” örömeit megtapasztalni, ez ugyanis erősíti az immunrendszerüket is, a különböző allergiák kialakulásában is nagy szerepe lehet. Az Ökológiai Kutatóközpont egy 2021-es tanulmányában Mihók Barbara és munkatársai arra mutattak rá, hogy a természettel való kapcsolat és a természetben tartózkodás a régebb óta ismert pozitív fiziológiai hatásokon kívül milyen eredményeket mutat a mentális egészség tekintetében: 

a szorongásos zavarok, a poszttraumás stressz szindróma, de még a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, illetve a demencia terén is pozitív hatásokat vált ki, hozzájárul ezen zavarok tüneteinek mérsékléséhez, az állapotok gyógyításához. 

A természetben való hosszabb tartózkodás, fizikai tevékenység után nemcsak a mozgás, sportolás miatt érezhetjük magunkat jólesően kipihentnek, hanem azért is, mert a természetben való tartózkodás során alacsony frekvenciájú agyhullámok és alacsonyabb agyi aktivitás jellemző az agy homloklebenyében, ami éppen ehhez a „fáradt vagyok, de jó értelemben” állapothoz járul hozzá.

A tavaszias időben virágzó fák Debrecenben. A héten az ország számos területén a 20 fokot is elérte a hőmérséklet
A tavaszias időben virágzó fák Debrecenben. A héten az ország számos területén a 20 fokot is elérte a hőmérséklet
Fotó: Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Egy másik kutatás szerint (Buxton et al., 2021) a természet hangjai szintén mérhető pozitív változást okoznak a pszichés állapot terén: az olyan hangok, mint az eső, a vízcsobogás, az állatok hangjai, a madárcsicsergés nemcsak általánosan javítják a hangulatot, de a kognitív képességekre és pozitív hatással vannak és még a stresszt és a fájdalomérzetet is képesek csökkenteni. A természet hangjait éppen ezért is alkalmazzák különböző relaxációs gyakorlatok során, de egy bezárt teremben, sötétített szobában, magnóról hallgatott madárcsicsergés helyett méginkább eredményesebb, ha kilépünk az ajtón és a valódi természetben hallgatjuk ezt.

A munkavégzésre is pozitív hatással van a természethez való kapcsolódás: Rachel Kaplan már egy ’93-as kutatásában is arra az eredményre jutott, hogy azok a munkavállalók, akik dolgozószobájának ablaka fákra vagy valamilyen zöldebb területre néz, elégedettebbek, jobb az egészségügyi állapotuk és a munkájukat nemcsak jobban szeretik, de hatékonyabban is végzik azon társaikhoz képest, akik zárt, esetleg ablaktalan szobákban dolgoznak. Utóbbiak esetében nemcsak a munkakedv hanyatlik, de még a betegségek is gyakrabban fordulnak elő.

A közelgő tavasz és a várhatóan egyre naposabb időjárás megadja a lehetőséget a nagyobb kirándulásokra, de addig is, aki csak teheti, érdemes egy kis „természetet” csempésznie az otthonába: a most nyíló hagymás növények, de akár pár fűszernövény beszerzése is alkalmas lehet erre.