Bidenért biztosan nem adnak hálát idén az amerikai családok

Joe Biden
Vágólapra másolva!
Az amerikaiak gyengébb gazdaságra, erősebb inflációra számítanak.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Michigani Egyetem fogyasztói hangulatról szóló felmérése, melyet szerdán tettek közzé. Az eredmények rámutattak, hogy a fogyasztói hangulat alakulásában nem is az a legszembetűnőbb fejlemény, hogy a háztartások továbbra is a gazdaság mélypontján vannak – ez már egy ideje tart –, hanem a fogyasztói inflációs várakozások drámai növekedése.

Szeptemberben a fogyasztók még 3,2 százalékos inflációra számíthattak, ami visszaesést jelent az augusztusban várt 3,5 százalékhoz képest. Ezek a számok még reményre adhattak okot, de a remény hamar szertefoszlott.

Októberben már 3,8 százalékra kúszott fel az infláció, ami 2022 májusa óta a legmagasabb érték. A novemberi előzetes hónapközi adatok 4,4 százalékra való felkúszásának kellett volna megkongatnia a vészharangot. A szerdán közzétett végső olvasat 4,5 százalékos éves inflációt mutat, ami 2011 óta a legmagasabb.

A mérések szerint az amerikaiak úgy gondolják, hogy az infláció hosszabb távon csak magasabb lesz.

Míg Biden kormányzathoz közeli médiában és a Wall Streeten egyesek elutasítják az emelkedő inflációra vonatkozó várakozásokat, ezek mégis teljesen racionálisnak tűnnek, ha a pénzügyi feltételek elmúlt hónapban bekövetkezett jelentős enyhülését és a mért adatokat nézzük. A hónap elején a 10 éves kincstári hozam közel öt százalék volt, az elmúlt három hétben azonban 4,429 százalékra zuhant és a dollár is gyengül.

A fogyasztók tehát a gazdaság gyengülésére számítanak, ez pedig árnyékot vet a közelgő ünnepi szezon hangulatára. A hálaadást és a közelgő karácsony ünnepét is beárnyékoló nyomasztó, rossz hangulat most leginkább a fiatalabb és középkorú amerikaiakat érinti inkább, mint az idősebbeket.
A fiatalabb és középkorú fogyasztók gazdasági attitűdje erős hanyatlást mutatott ebben a hónapban, míg az 55 év felettiek hangulata javult októbertől – olvasható a felmérésekben.

Az infláció annak ellenére emelkedett, hogy a fogyasztók tudomásul vették az infláció folyamatos lassulását, ez pedig komoly aggodalmakra ad okot ezekben a költekezős hónapokban, ez pedig értelemszerűen jobban érinti a fiatalokat és a kisgyermekes családokat.

A hangulatot tovább feszélyezi az is, hogy a kormányközeli médiumok maszatolják a helyzetet és még véletlenül sem merik leírni: a kialakult gazdasági helyzetnek nagyban köze van Biden elnökhöz. A feszültség pedig továbbra is csak gyűlik, ami pedig biztos, az amerikaiak Bident és kormányát most kihagyják a hálaadás napi felsorolásból.