Meztelenkedés és feminizmus a Trafóban

Intim, családias környezetben prezentálták a Lady Chatterley szeretője című darabot a Trafó Kortárs Művészetek Házában. A botrányt keltő darab áldozott a feminizmus oltárán, a romantikát kivégezve illusztrálták: egy nő is tud férfi módjára szeretkezni. Kritika.

Lady Chatterley már a regény megjelenésekor nagy port kavart: D. H. Lawrence 1928-ban, jócskán megelőzve a szexuális forradalmat, egy olyan egyedi, mindent megrengető szerelmi történettel állt elő, amelyben a szexualitás létfontosságú szerepet kapott.

Talán ámulatba ejtheti az Olvasót, de mindig is mozgatta az írók fantáziáját a szerelem e különös és korántsem egyszerű fajtája. Stendhal Vörös és feketéje (1830) vagy Falubert Bovarynéja (1856) mind olyan realista klasszikusok, amelyek a téma mélyére ásva próbálnak tanítani, üzenetet közvetíteni felénk.

A románcok terén, a múlt századokkal ellentétben, a modern korban visszalépés tapasztalható. Ma már a szerelmet legtöbbször érzelemmentesen, „funkcionalitás" szerint választják, a romantikának nyoma sincs.

Szomorú tény, hogy az érzelmi elköteleződéstől és az elhagyástól való félelem irányítja a kortárs szerelmeket.

Míg régebben a szeretők mámoros szenvedélyben égtek el egymás karjaiban, mára már kikopott az emberekből a tűz, és csak a testiség maradt.

De mit ér a szex vágy nélkül?

A Trafó színpadára adoptált Lady Chatterley szeretője a mai trendeket követve, mellőzvén a szerelmet, csak a nyers szexualitásra támaszkodik.

Lady Chatterley szeret hancúrozni, épp ezért kedvére válogat a férfiak közül. „Erkölcstelenségére" indokul szolgálhat férje súlyos betegsége is, a darab egyik jelenetében ráadásul még ő buzdítja feleségét, hogy keressen magának egy olyan férfit, aki gyermeket nemz neki. Felszólítja ugyanakkor, hogy figyeljen nagyon, nehogy elragadják az érzelmei. Persze, nem kellett sokat várni, a nő szeme hamar megakad a birtokukon dolgozó vadőrön, viszonyba kezdenek, aminek egy idő után meg is fogan a gyümölcse.

A Trafóban a darab megtekintésére egy közepes méretű, tükrös próbateremben került sor, középen egy asztal állt, rajta két tucat gyertya égett és a közönség száma is – alig voltunk 30-an – az előadás intim, bensőséges jellegét igyekezett érzékeltetni.

A félhomály okára hamar fény derült: az előadás 8. percében a Lady Chatterley-t játszó színésznő elfeküdt a földön, széttárta a lábát, majd az egyik férfi színész felállt az asztaltól, lehúzta a nadrágját, aztán nemes egyszerűséggel magáévá tette a nőt – legalábbis látszólag.

A kezdeti döbbenetet megrökönyödés váltotta fel a nézőtéren, ugyanis nem ez volt az egyetlen intim pillanata a darabnak. A vadőrt játszó színésszel a nő többször is „közösült" a közönség előtt, az előadás egy pontján pedig ádámkosztümben rohangáltak fel és alá a teremben.

Meglátásom szerint a darab alkotói ezen a ponton túlzásokba estek. A leplezetlen intimitás ebben az esetben kontraproduktívvá vált – a nézőtéren többen kuncogni kezdtek zavarukban.

Amit a Trafóban láthat az ember, az szükséges dramaturgiai eszköz vagy csak egyszerű magamutogatás?

Ha magamutogatás, akkor mennyiben különbözik a pornográfiától?

Mi lehetett az alkotói cél?

Talán az, hogy megmutassák, a nők is szeretik a szexet, és - a nemi szerepeket felcserélve - ők is tudnak úgy kufircolni, ahogy a férfiak.

Lássuk be, azon túl, hogy a feminizmust erősíti, ennek a darabnak más haszna nincs.