Világszerte ünneplik a radikális muszlimok a Hamász terrortámadását - videók

Vágólapra másolva!
Radikálisok és bevándorló muzulmánok számos nyugati országban Hamász-párti és zsidóellenes megmozdulásokat rendeztek vasárnap, hogy együtt ünnepeljék a terrorszervezet véres támadását Izrael ellen. 
Vágólapra másolva!

A tüntetések olyan városokban zajlottak, ahol komoly bevándorlóközösségek élnek.

A DailyMail jelentése szerint Ausztráliában vasárnap este "nagy tömeg gyűlt össze a Lakemba állomás előtt, mindössze egy nappal a brutális izraeli támadás után".

Boldog vagyok. El vagyok ragadtatva" – mondta Ibrahim Dadoun a tömegnek.

– kiáltotta, miközben a tömeg azt skandálta, hogy "Allahu Akbar".

Az Egyesült Államokban a Hamász támogatói vasárnap a Fehér Ház előtt ünnepeltek:

Massachusettsben a Harvard Egyetem muszlim és Amerika-ellenes diákjai és végzősei egy levelet tettek közzé, amelyben kiálltak a Hamász mészárlása mellett:

New Yorkban egy kisebb Hamász-párti megmozdulásra Izrael-párti tüntetők egy csoportja érkezett:

A New York-i megmozduláson néhány Palesztinát támogató zsidó is részt vett:

A Hamász támogatói így ünnepeltek San Franciscóban:

Seattle-ben a Hamász-pártiak konfliktusba keveredtek a helyi zsidókkal:

Chicagóban egy kisebb tömeg szurkolt a Hamásznak:

Philadelphia "menedékvárosnak" nyilvánította magát az illegális bevándorlók számára:

A muszlimok Montrealban ünnepelték az izraeli zsidók lemészárlását:

Németországban a rendőrség feloszlatta a zsidóellenes megmozdulásokat.

Hollandiában az utcán Hamász-párti emberek tomboltak:

Nagy-Britanniában is voltak megmozdulások. A Londontól délre fekvő Brightonban élő palesztin nő szerint a Hamász izraeli támadásai "inspirálóak", "gyönyörűek" és "sikeresek".

A Bécsben tartott akción csak néhányan vettek részt:

Sok muszlim migráns Görögországon keresztül érkezik Európába. Így a görögországi Kosz szigetén is Hamász-barát tüntetéseket tartottak:

Bevándorló muszlimok éltették a Hamászt a svájci Zürichben: