Szájába köpnek és kínoznak folyamatosan egy beteg embert

Dan daw show
Vágólapra másolva!
Egyenesen Nagy-Britanniából érkezett a Trafó színpadára a nemzetközileg is állítólag elismert Dan Daw Show, amelyben egy fogyatékkal élő queer férfit bántalmaznak több száz ember szeme láttára. A felkavaró darabot, a döbbenetes látvány után a közönség mégis vastapssal és ovációval jutalmazza. Vajon miért? Ennek a kérdésnek próbáltunk utána járni. A 888.hu kritikája.
Vágólapra másolva!

A Trafó zsúfolásig megtelt tereiben élénk rózsaszín láthatósági mellényben angol és magyar nyelvű segítők korzóztak és igazították el az érdeklődő tömeget. Az előadás szokatlanságát a pártfogókon túl a hófehér falakra aggatott színes plakátok is hirdették. A feltűnő tacepaókon az ún. „trigger warning" kimeríthetetlen, ismeretlen fogalmakkal teli listába sorolta a Dan Daw Show-n várható cselekményeket:

kink, crip, fulladás, káromkodás, szexualitás nyílt ábrázolása, dominancia, megaláztatás.

Az esemény kivételességét hirdette az is, hogy a performance előtt az alkotók lehetőséget biztosítottak arra, hogy a nézők bemehessenek az előadótérbe, megtekinthessék azt, megtapasztalhassák a fény és hanghatásokat, aztán tetszés szerinti ülőhelyet is választhattak maguknak. Mint, ahogy azt a szervezőktől megtudhattuk, a tacepao, a gyors idegenvezetés, valamint az, hogy az érzékenyebb emberek mindenkinél hamarabb elfoglalhatták a helyüket a nézőtéren, mind

a közönség biztonságát hangsúlyozzák.

Elmondták: ez egy olyan előadás, ahonnan bármikor ki lehet menni és vissza is lehet jönni, de ha úgy döntünk, hogy nem térünk vissza, természetesen azt is megértik.

Sem a prospektus elolvasása, de még a helyszíni szemle után sem tudta pontosan megmondani az ember, hogy milyen előadásra számíthat. Persze, amikor felgördült a függöny és kilépett a nézők elé egy testi fogyatékkal élő, queer (olyan ember, aki számára a szexuális irányultság és a nemi identitás képlékeny – nem csupán két pólusban képzelhető el) férfi és elmondta, hogy ami vele fog történni a következő másfél órában, abba nemcsak, hogy beleegyezett, hanem még ő is találta ki, tudatosult a nagyérdeműben, hogy itt olyasmit fog látni, ami nem hétköznapi.

Dan Daw, az előadás megálmodója és szereplője a kínok kínját élte át domináns partnere, KrisX által, aztán azt mondta erre a gyötrődésre, hogy ő ezt élvezi, szereti és nagyon hálás azért, amiért ezt a segítőtársával élhette át, előttünk.

Az előadás alatt Dan Daw egy fekete latexruhában fuldoklott, egy vizsgálóasztal tetején állva rettegett és zokogott a magasságtól való félelme miatt, majd a szájába köptek, megalázták, aztán hosszú percekig a kezénél fogva rángatták.

Az előadás tolakodóan intim jellege, amely a tényleges aktuson és a csókolózáson kívül mindent tartalmazott, erős frusztrációt váltott ki a nézőből.

Senki nem hitte, hogy amit vele tesznek, azt ő valójában szereti, még akkor sem, amikor a műsor végén közölte a közönségével, hogy arra vágyott, hogy „mocskos legyen a teste", most az lett és ettől mérhetetlenül boldog.

Szent meggyőződésem, ha a fentebb felsorolt kínzások egy állattal történt volna, a felháborodott állatvédők most a Trafó előtt tüntetnének a jogaiért.

Hol van ilyenkor a TASZ, vagy a Mérő Vera, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ebben a darabban egy súlyosan sérült férfit kínoznak meg különféle módon és az elvárható magatartás az lenne, ha tüntetőleg mindenki elhatárolódna az előadástól és a helytől, ami biztosította a megjelentetését?

De Mérő Vera, a jogvédők és a közönség is hallgat, mélyeket.

Miért?

Mert újabban ezt nevezik művészetnek.

Odáig jutottunk, hogy a modern kori művészet teljesen legálisan megengedi azt, hogy több száz ember előtt gyötörjenek meg másokat, belerángatva a bűnbe - mintegy cinkostársként - a közönséget is.

A 21. században képmutatás zajlik. Egyes baloldali aktivisták az iskolai bullying ellen harcolnak, mások nem győzik hirdetni az elfogadást, a szexualitás változatosságát, pofátlanul tüntetnek az "igazságtalanság" és a "brutalitás" ellen, aztán színpadra állítanak egy mazochista darabot, amiben minden benne van, ami egy jóérzésű ember számára erkölcsileg elfogadhatatlan.

Vajon miért mutatnak be egy ilyen kegyetlen "művet"? Mi az oka annak, hogy „még a csilláron is lógtak az emberek"?

Ennyire kegyetlenek lennénk, vagy ennyire érdekelnek minket a szélsőségek?

Gondolkodásra érdemes a darab tematikájának különc jellege is: a BDSM elemeit fedezheti fel benne a néző, de vajon

milyen fétist szeretett volna megjelentetni?

Mi a különbség az interneten fellelhető egyszerű pornográfia és e darab között? Ha nem alantas élvezeteket akart nyújtani, akkor mégis mit?

Mi volt az alkotói cél? Hogy undorodjunk, felizguljunk, vagy elfogadjuk a látottakat?

A közönség vastapsa és hangos ovációja egyébként arra enged következtetni, hogy meglátásuk szerint ez egy végtelenül egyszerű cirkuszi darab – fakírshow – volt, és lenyűgözte őket a színészi teljesítmény, avagy mi mindent képes elviselni az előadó szimplán a mű kedvéért.

De tényleg erről van szó?

Dan Daw a show végén azzal eresztett minket útnak, hogy „reméli, ha megb*sz minket az élet, úgy történjen, hogy legalább élvezetes legyen számunkra". Mit akarhatott ezzel mondani? Talán azt, hogy egy hozzá hasonló, akinek „csak a kínzás jut osztályrészül" tudja szabadon élvezni az életet, tegyünk hát mi is így? Történjék velünk jó vagy rossz, viseljük örömmel?

De mi van akkor, ha hazudik és csak imitálja az örömét?

Más kontextusba helyezheti a Trafóban megrendezett darabot, ha Az ötödik pecsét című Fábri Zoltán-remekműben elhangzott Tomóceusz Katatiki és Gyugyu történetéhez hasonlítjuk. A história szerint Katatiki a mérhetetlen nagy hatalmú úr, Gyugyu pedig a rabszolga, aki Dan Dawhoz hasonlóan szörnyűséges kínokat szenved el, de elviseli, mert van egy elmélete:

A Dan Daw Show szólhatott kis jóindulattal végeredményben erről is.

Ám, ez esetben az a nagy kérdés, hogy ebben az eseteben Te melyikük sorsát viselnéd? Dan Dawét, aki állja a kegyetlenségeket, vagy KrisXét, aki okozza?