Bohár Dániel: Karácsonyéknak a világ pénze sem elég

Karácsony Gergely
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. szeptember 27-én.
Vágólapra másolva!
És ezt most érdemes szó szerint érteni.
Vágólapra másolva!

A Párbeszéd egy kicsi, alacsony támogatottságú, kevés taggal rendelkező párt. Egy olyan politikai formáció, amely önállóan még soha nem merészelt elindulni semmilyen választáson. Szóval politikai értelemben nem túl sikeres formációról van szó. Na, de akkor mégis mi mozgatja a párt politikusait?

A jelek arra mutatnak, hogy a pénz. Csak a pénz.

Annyira, hogy most legújabb a Párbeszéd I. kerületi polgármestere kerülhetett korrupciós botrányba, pontosabban védelmi pénzt akart beszedni egy helyi vállalkozótól – legalábbis az üzletember elmondása szerint.

V. Naszályi Márta mindent tagad, majd a bíróság dolga lesz eldönteni, hogy pontosan mi is történhetett. Annyi biztos, hogy ilyennel emberek nem szoktak véletlenül vádaskodni.

A budavári vállalkozó elmondása szerint V. Naszályi Márta 20-30 millió forint körüli védelmi pénzt akart beszedni tőle.

És ki tudja, hogy ez még hány helyi üzletemberrel történhetett meg?

Kétes eredetű pénzek érkeztek Karácsony Gergely kampányába is. 526 millió forintot kapott az előválasztási kampányára, amelyen aztán visszalépett, vagyis semmi értelme nem volt az egésznek. Karácsony azt mondta, hogy adományládákban szedték össze a pénzt, csak időközben kiderült, hogy a pénz kötegelve volt, egymás utáni sorszámú bankjegyekkel, euróban és fontban. Vagyis a ládikás sztori eléggé kamunak hat.

Védelmi pénz, külföldi pénz, euró, font, mindegy csak érkezzen. Karácsonyék valahogy így vannak vele.

Így már érhető, hogy nem zavarja őket a 0%-os támogatottság. Nem az emberekért dolgoznak, hanem saját magukért, a zsebükért.