Gyomorforgatóan rossz az Alföldi Róbert-féle színház új premierdarabja

Mellőzöttnek érzi magát Kecskés Karina színésznő

Színpad, színház illusztráció
Vágólapra másolva!
A közösségi médiában siránkozó és (sokadszor mondják, hogy az) utolsó évadát megkezdő Átrium Színház első szeptemberi premierdarabja, Vámos Miklós regényének adaptációja, az Anya csak egy van tökéletesen rávilágít arra, miért is fejezi be (legalábbis állításuk szerint) színházi tevékenységét az intézmény – súlyos hibák tömkelege figyelhető meg a jórészt Alföldi Róberthez köthető "teátrum" gondolkodásmódjában. Premierkritika.
Vágólapra másolva!

Bisztrószínpad – ez lenne tehát az Átrium Színház legújabb találmánya.

A kis színház kis színháza.

Szeptember 1-jén mutatták be Vámos Miklós: Anya csak egy van című regényének színpadi változatát, amelyet szokatlan módon a tribün helyett a színház bisztrójában lehetett megtekinteni.

Ahogy ők hívják, a „bisztrószínpad" egy olyan újszerű, modernkori fejlesztés, amely úgy ad színházi élményt, hogy be sem engednek a színházterembe.A darab az intézmény közösségi terében, közvetlenül a ruhatár mellett, bal oldalon, az előadóterem ajtajai és súlyos fénykizáró függönyei előtt játszódott. A nézőket szorosan egymás mellé, kényelmetlen székekre ültették, három közepesen hosszú sorba. E Sorok Írója nagyjából ötven főt számolt össze, mint nézőközönség. Arra, hogy e szokatlan megrendezésre energiatakarékossági okból kifolyólag volt-e szükség, nem igazán tudni, az viszont bizonyos, hogy

hagyott némi hiányérzetet.

A díszlet alacsony költségvetésről árulkodott, új funkciót kapott például a ruhatár előtti hosszú pult – erre a legszükségesebbnek vélt kellékeket rakták ki: egy piros telefont, rádiót, lámpát és némi gyógyszert. A sarokban álló ruhafogason bizarr módon egy szürke paróka és egy cirádás otthonka lógott lefelé.

Az ajtók fölött kivilágított tábla hirdette, hogy „A halálnak van humorérzéke".Az Anya csak egy van című darab – melyet Nyulassy Attila rendezett – Vámos Miklós azonos című, önéletrajzi ihletésű regénye alapján készült. A dráma főszerepében Maros László, humorista „a vicces Ladó" és mániás-depressziós édesanyja, a Pannónia (volt Rajk László) utcában élő, özvegy, Maros Andorné, született Kozinkay Piroska áll.

A mű konfliktusa egy ambivalens anya-fia kapcsolat köré épül, amelyben a „kedves mama" sem a gyermekeit, sem a menyét nem szívleli különösebben és még a legapróbb történésekből is parázsvita bontakozik ki.

A középkorú Ladó egyedül a humorhoz konyít, ám a hétköznapi életben igencsak indiszponált – közel sem olyan vicces, mint ahogy az a televízióból kitűnik. A férfi enervált frusztrációját egyedül a tejfehér bőrű tévébemondó, Vera szerelme tudná feloldani, ám hiába ostromolja, a nő csak hitegeti. A gyönyörűséges bemondó sem a szeretője, sem a hitvese, sem a barátja nem akar lenni Ladónak.

Ezzel szemben az édesanyja – Maros Andorné – mindig akkor türemkedik bele az életébe, amikor nem kellene. A darab kezdetén is pont egy randevú közepébe rondított bele eszméletlen szülőanyja, ugyanis a mániás-depressziós mama akkor úgy döntött:

véget vet az életének.

A mama két végén égeti a gyertyát. Mentális betegségének köszönhetően "egyszer fenn van", ilyenkor kivirul és eluralkodik rajta a hipokoriszma – így lesz a villamosból „villcsi", a Laciból pedig „Lacpac", aztán jön a leejtő, az "egyszer lenn", magába fordul, káromkodik, mint a kocsis és utál mindenkit, kiváltképp a „harsány" Zsuzsit, a fia feleségét, akivel már a kezdetektől fogva nem tudott kibékülni.

Maros Andorné hatvan fölött is falja a szerelmet és a humora sem utolsó: vagy tizenöt évvel ezelőtt átjavította az igazolványában a születési dátumát – a kettes számot egy nagyon határozott hármasra rajzolta, így

még holtában is a fia agyára mehetett,

a halotti anyakönyvi kivonatott ugyanis a rossz adatokkal állították ki.A darab olyan súlyos kérdésekkel foglalkozik, amelyekkel minden ember, életében legalább egyszer szembesülni kényszerül. Nehéz lelki dilemmákat vitat meg és hoz felszínre, amely nemcsak azért tragikus, mert a halál és a betegség témakörét járja körül, hanem azért is, mert egy olyan emberrel történik mindez, aki az ember életében meghatározó jelentőséggel van jelen, hiszen: anya csak egy van.

A tragikus tárgykör feldolgozását nehezítik a többfunkciós kellékek, amelyek egy-egy kritikus momentum vizuális érzékeltetésére is szolgáltak – ilyen volt például a csokitorta, amelyet az egyik pillanatban a karakter mesélés közben jóízűen majszolgatott, aztán pár perccel később az arcára kenve érzékeltette a nedvedző fekélyek súlyosságát. De említésre érdemes Ladó anyjának halottasházi beszámolóját is, melyben a darab elején a karakter száján használt rúzst, a színész felsőtestén alkalmazták, bemutatva a boncnok munkáját – hol és hogyan vágták fel, majd pakolták ki a belsőszerveit.A téma rendkívüli nehézsége nem indokolta eme szélsőséges ábrázolásmódot, sőt kegyesebb lett volna, ha más eszközökkel hangsúlyozzák a helyzet drámaiságát.

Gyomorforgató volt.

E Sorok Írója még sosem állt fel egyetlen darabról sem, de ennél a műnél komolyan elgondolkozott rajta.

A darab kivitelezése Hitchcock Psycho című filmjének előzménysorozatára – a Bates Motelra – emlékeztetett. Ivanics Tamás egy személyben játszotta „a vicces Ladót" és az édesanyát is, így volt valami hátborzongatóan perverz abban, amikor a nézőközönség előtt „nekivetkőzött", majd magára rántotta anyja ősz parókáját és otthonkáját. A szerelmi légyottot pedig egy játékbabával szemléltették.A készítők sem Vámos Miklós művével, sem a témával nem bántak kesztyűs kézzel. Az Anya csak egy van nem dráma, hanem horror, annak viszont rémesen rossz. És még csodálkozik az Átrium mélyen tisztelt vezetősége, hogy senki nem kíváncsi a darabjaikra? Először a saját házuk tájékán kellene szétnézni és rendet rakni, akkor talán rájöhetnének, hogy

saját maguk felelősek azért, amiért nem tudják finanszírozni a színházukat.