Nagyot bukott az amerikai cég a transzneműség népszerűsítése miatt

Target gyerekeknek szóló Pride, sátánista kollekciója
Twitter

888
Vágólapra másolva!
A Target szerdán jelentette be, hogy csökkentek az eladásai a második negyedévben, ami főként annak köszönhető, hogy a vásárlók bojkottálták a céget, amiért a "Pride" hónap keretében transznemű ideológiát népszerűsített a gyermekek között.
Vágólapra másolva!

A vállalat közölte, hogy az eladásai 5,4 százalékkal csökkentek a július 29-én véget ért második negyedévben, az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az online vásárlások meredeken, 10,5 százalékkal estek vissza. A bolti tranzakciók volumene csökkent, ahogyan a tranzakciók átlagos dollárértéke is.

A bolti forgalom 4,8 százalékkal esett vissza.

Idén tavasszal a Target éles kritikával és bojkottal szembesült, miután a Pride-hónap miatt transznemű ideológiát népszerűsítő cikkeket is árultak.

A vállalat elismerte, hogy a transznemű ideológiát népszerűsítő holmik miatt csökkentek az eladások.

– mondta Christina Hennington, a vállalat növekedési igazgatója a negyedéves eredményeket tárgyaló konferenciahíváson.

A Pride-hónap kínálatában transznemű ideológiát népszerűsítő gyermekkönyvek is feltűntek. Az idei kollekcióban szerepeltek olyan fürdőruhák,

amelyek alkalmasak a férfi nemiszervek befogadására is, még akkor is, ha az egyébként női stílusban készült.

A Target ezekről azt állította, hogy felnőtteknek szóltak.

Emellett számos gyermekruházat és játékeszköz volt szivárványokkal és LMBTQ-jelszavakkal díszítve.