Leslie Mandoki: Ezekben a vészterhes időkben pontosabb iránytűre van szükségünk

Mándoki László, Leslie Mandoki

Újabb nagyszabású koncertet ad Budapesten a Mandoki Soulmates. Augusztus 18-án a Szent István Bazilika előtti téren hallható a világhírű magyar zenész, producer különleges műsora. A 888 a közelgő koncert apropóján készített interjút Leslie Mandokival, aki elárulta, hogy gyermekeivel végigmegy azon a több kilométeres alagúton is, amelyen át 1975-ben külföldre érkezett.

888: A Leslie vagy a László a helyes megszólítás?

Leslie Mandoki: Semmi bajom nincs a László vagy éppen a Laci névvel, de amikor 1975-ben a később világhírűvé lett rajzfilmes Csupó Gábor és Szűcs László zenészbarátommal elhagytuk az országot, a menekülttáborban valahogy meg kellett különböztetni a két Lászlót. Pénzfeldobással döntöttünk, az írás volt a László, a fej pedig a Leslie. A kérdés eldőlt. Mellesleg az útlevelemben Leslie néven szerepelek.

888: Az augusztus 18-ai koncert sajtótájékoztatóján csak úgy dőlt belőled a szó, sztori sztorit követett, világsztárokkal és veled megesett kalandokat soroltál, te is tudod magadról, hogy mennyire kalandosan – vagy szerencsésen? – alakult az életed?

Leslie Mandoki: Nos, zenészként eléggé intenzív életet élek, bár nem tagadom, hogy számomra a két legfontosabb kiindulási pont: a gyerekeim és a zene. Hálás vagyok azért, hogy sok művész bízta és bízza rám magát és a munkáit, lett légyen Jennifer Rushról vagy Lionel Richie-ről szó. De említhetném a hollywoodi vagy az angliai munkásságomat, és talán az sem titok, hogy az autóiparban is „megmártóztam", a Disney-filmek zenéjéről és a számtalan német tévéprodukcióban való részvételemről nem is beszélve. Szóval, bőven van az efféle sztorizgatásokhoz élményanyagom, és ezért hálás lehetek a sorsnak.

888: Most már a könnyű műfaj nehezebb ágát képviseled, most is vállalod a kezdeteket, például a Dzsingisz Kánt?

Leslie Mandoki: Miért kellene megtagadnom, az is része az életemnek. Elég sok energiát fektettem abba, hogy zenészként érvényesüljek, ennek egyik fejezete a Dzsingisz Kán.

Fotó: Polyák Attila - Origo

888: Manapság szinte már minden a pénzről szól, a Mandoki Soulmates mégis ingyenes koncertet ad, ennyire nem érdekel a pénz?

Leslie Mandoki: Stockholmtól Milánóig, Dublintól Münchenig rengeteg az ingyenes koncert. Egyébként tényleg nem igazán érdekel a pénz, ha látom a házam vagy a stúdióm falán az aranylemezeket, vagy azt, hogy az aktuális slágerlistákon ott vannak a számaim, és a könyvelőm sem hívogat rémülten, akkor úgy vélem, a dolgok rendben mennek.

Nem a pénzért csinálom, engem a hírnév sem igazán érdekel, sokkal inkább a zene. De az nagyon.

888: A koncerted Bartók Béla „Magyar képek" című művére épül, nálunk is ismerik és elismerik Bartókot, de itthon miért nincs az a fajta rajongás, amely külföldön övezi?

Leslie Mandoki: Márpedig Bartók Béla tényleg origónak, valós kiindulási pontnak számít a modern zeneművészetben. A kérdésre nem tudom a pontos választ, de van Bartókkal kapcsolatban egy talán nem annyira közismert történetem. A 70 évek második felében először muzsikálhattam kint, New Yorkban, ahol együtt játszhattam a világhírű basszusgitárossal Anthony Jacksonnal, aki este nyolcra magához rendelt és az első találkozásunkkor nekem szegezte a kérdést: mit csinált apád 1956-ban? Mondtam, hogy segített a forradalmároknak, sőt, fegyvert is fogott az oldalukon. A második feladvány Bartók volt, hogyan vélekedek róla. Ezzel sem volt baj, mert a Mikrokozmoszon nőttem fel, a lelkembe ivódott Bartók műve. Átmentem a vizsgán meghívott a lakásába is, ahol megmutatta páratlan Bartók lemezgyűjteményét.

888: Amikor 1975-ben úgy döntöttél, hogy másutt próbálsz szerencsét, miből lett hirtelen eleged? Volt konkrét okod rá, vagy csak eleged lett a létező szocializmusból?

Leslie Mandoki: Az egyik ok az volt, hogy nem kaptam útlevelet, meg aztán a magyar könnyűzenei élet mindenható ura, Erdős Péter kijelentette, az a fajta progresszív rock, amit akkoriban mi játszottunk, rendszerellenes, nem passzol bele a kultúrpolitikai irányelvekbe. Az ellenzék zenéjének titulálták, a Jethro Tull, a King Crimson vagy a Cream nem tetszett a hazai vezérkarnak, és például mindent megtettek annak érdekében, hogy a kor talán legjobb együttesét, a Syriust ellehetetlenítsék. Elfogyott körülöttem a levegő, hát vettem a sátorfámat, amúgy is nehezen viseltem a diktatúrát.

Fotó: Polyák Attila - Origo

888: Mi hiányzott leginkább a frissiben menekült Leslie Mandokinak Magyarországról?

Leslie Mandoki: Természetesen eleinte gyötört a honvágy, a család, a barátok hiánya azért megviseli az embert, de aztán hamar túltettem magam ezeken, mert az energiáimat a saját jövőm felépítésére fordítottam.

Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy a hátrahagyott életemen rágódjak. Sokkal fontosabb volt előre, mint hátra nézni.

888: Sikeres karriert építettél fel, világnagyságokkal zenélhetsz együtt, komoly produceri teljesítmény van mögötted, sokan mégis a kormány „kultúrliblingjeként" jellemeznek. Odafigyelsz a rád aggatott, nem éppen hízelgő jelzőkre?

Leslie Mandoki: Mindenki azt mond amit akar, de azt szeretném leszögezni, nekem egy megrendelőm van, éspedig az a közönség, amelyet alázattal, odaadással kell kiszolgálni, főleg ezekben a vészterhes időkben. Engem mindig a tenyerén hordozott a publikum, illik visszaadni valamit ebből. A világ elveszíti a korábban pontos, vagy a mainál sokkal pontosabb utat mutató iránytűjét. Nekünk csakúgy mint hajdanában Woodstock idején, valami másra, jobbra van szükségünk.

S még valami: külföldön élek, de pesti srác maradtam, a magyarságodat, a gyökereidet nem tagadhatod meg, s ha tudok segítek, és én a legtöbbet a színpadon állva segíthetek.

Itthon tanultam meg járni, beszélni és zenélni, mindent ennek az országnak köszönhetek, ezért a magyar zászlót a szívemben is hordom. A hangom a közönség szeretete által lesz erős, és ha a világ döntéshozói kíváncsiak lennének a véleményemre, elmondanám, mindig a hazám érdekeit képviselem, a zenénk arról szól, ami összeköt, nem arról, ami szétválaszt. Ezt értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja.

888: Legenda vagy valóság, hogy Csupó Gáborékkal többek között egy hosszú vasúti alagúton is keresztül kellett menniük, amikor elhagyta az országot?

Leslie Mandoki: Olyannyira valóság, hogy a születésnapomon a gyerekeimmel és Csupó Gábor gyerekeivel is végigmegyünk azon az úton. Most talán nem lesz olyan veszélyes, mint 1975-ben.