Sorra buknak meg Soros György ügyészei

Vágólapra másolva!
Összeomlani látszik Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns hálózata, amelyet az elmúlt évek során az Egyesült Államok igazságügyi rendszerében épített ki bűnpárti és ultraliberális ügyészek támogatása által. Kimberly Gardner, St. Louis-i ügyész lemondott csütörtökön, ugyanis az a vád érte, hogy elhanyagolta feladatait. Nem Gardner az első Soroshoz köthető ügyész, akinek távoznia kellett pozíciójából. 
Vágólapra másolva!

A Fox News beszámolója szerint a St. Louis-i ügyész, Kimberly Gardner csütörtökön lemondott hivataláról, miután Missouri állam főügyésze jogi úton próbálta kirúgni őt, mert állítólag elhanyagolta a feladatait.

Gardner hivatala a Twitteren tette közzé a lemondó levelet, amelyet Gardner St. Louis lakosságának címzett.

Gardner irodáját évek óta bírálják az ügyek rossz kezelése és a hivatal működési zavarai miatt. Andrew Bailey missouri főügyésznél februárban telt be a pohár, amikor egy tinédzser röplabdázót elütött egy autó, és mindkét lábát elvesztette.

A balesetben egy férfit testi sértéssel, fegyveres bűncselekménnyel és érvényes jogosítvány nélküli gépjárművezetéssel vádoltak meg. Óvadék ellenében szabadlábon várta a tárgyalást, annak ellenére, hogy több tucatszor megszegte az óvadék feltételeit.

Gardner azzal érvelt, hogy hivatala megpróbálta visszahelyezni a gyanúsítottat a börtönbe, de egy bíró elutasította a kérésüket. A helyi jelentések szerint azonban nincs bírósági feljegyzés arról, hogy az ő hivatala kérte volna a férfi óvadékának visszavonását.

Az incidens nyomán Bailey quo warranto beadványt nyújtott be, azt az állami törvény szerinti jogi mechanizmust, amely lehetővé teszi a főügyész számára, hogy eltávolítsa azt az ügyészt, aki elhanyagolja a munkaköri kötelességeit.

Bailey azt állítja, hogy közel 12 ezer büntetőügyet utasítottak el Gardner állítólagos mulasztásai miatt.

Emlékezetes, Kimberly Gardner azzal került a címlapokra néhány éve, hogy nekiment a McCloskey családnak, miután fegyverekkel védték a házukat a kertjükön végigmasírozó Black Lives Matter tüntetőktől.

Gardner, a The Missouri Times című lap szerint,

több mint 67 ezer dollárt kapott a Soroshoz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól 2016-ban.

A Fox News arról is beszámolt 2020-ban a KMOV-TV riportja alapján, hogy drasztikusan csökkent az ítéletek aránya Gardner alatt. Az adatok szerint az ügyészek 2018-ban az esetek 51 százalékában, 2019-ben pedig az esetek 54 százalékában hoztak elmarasztaló ítéletet.

McCloskey-ék vegzálása végül botrányba fulladt, a St. Louis Post-Dispatch című portál arról írt, hogy Thomas Clark II bíró végzése szerint Gardner adománygyűjtésre használta fel a pert.

Az amerikai Politico című lap már 2016-ban arról írt, hogy Soros György csendben átveszi a hatalmat az amerikai igazságszolgáltatás fölött.

A lap már akkor azt írta, hogy a tőzsdespekuláns hét kerületi ügyész kampányát segítette szervezetei segítségével, hat államban összesen 3 millió dollár értékben.

A Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) honlapja szintén 2016-ban arról írt, hogy az Egyesült Államok hét különböző államában a büntetés-végrehajtás, valamint az igazságszolgáltatás politikai kihívásainak széles skáláját fogják kezelni mind az érdekképviselet, mind pedig a média segítségével.

A The Law Enforcement Legal Defense Fund (LELDF) frissített jelentése szerint

a kerületi ügyészi hivatalok kampányainak újbóli fellángolása közepette 12 Soroshoz köthető kerületi ügyészt távolítottak el vagy hagyták el posztjukat az elmúlt évben.

Nagyjából egy évvel ezelőtt alakult LELDF a bűnüldözés védelmével foglalkozik, közzétett egy jelentést az ország kerületi ügyészi palettájáról, és megállapította, hogy az Egyesült Államokban 75 Soros által támogatott "társadalmi igazságosságot" képviselő ügyész felügyeli Amerika 50 legnépesebb városának felét.

A LELDF szerint ez azt jelenti, hogy

nagyjából minden ötödik amerikait egy olyan ügyész képvisel, aki vagy közvetlen pénzügyi támogatást kapott Sorostól, vagy közvetettet a tőzsdespekuláns szervezeteinek hálózatán keresztül.

A 12 Soros-közeli ügyész vagy magától távozott, vagy lemondott, esetleg legyőzték választáson vagy eltávolították.

Ezek közé tartozik a baltimore-i Marilyn Mosby, a San Franciscó-i Chesa Boudin és a tampai Andrew Warren.

Más, Soros által támogatott ügyészekre, mint például a Los Angeles-i George Gasconra és a philadelphiai Larry Krasnerre óriási nyomás nehezedett, és az elmúlt év során lehetséges vádemeléssel kellett szembenézniük, de még mindig hivatalban maradtak.

Soros György 1,7 millió dollárral segítette Krasner kampányát, aki azzal lett országosan híres, hogy 75-ször perelte be a philadelphiai rendőrséget 2017-ben. Gascon megválasztására Soros 2,2 millió dollárt költött.

Ügyészek felfüggesztésére is volt már példa.

Tavaly augusztusban Ron DeSantis, Florida kormányzója felfüggesztett egy kerületi választott ügyészt, aki az államban egyedül megfogadta, hogy nem emel vádat az akkor elfogadott abortusztörvény alapján.

Andrew Warren 13. kerületi ügyész felfüggesztése azonnali hatállyal lépett életbe. DeSantis elmondta, hogy azért döntött így, mert

Warren meg akarta válogatni, hogy milyen törvényeket tartasson be.

A kormányzó kiemelte, hogy az egykori ügyész nem volt hajlandó büntetőeljárás alá vonni az embereket Florida 15 hetes abortusztilalma alapján, valamint támogatta a kiskorúak nemváltó kezelését.

Andrew Warrent egyébként már kétszer választották meg ügyésznek, és 2016-ban ő is rajta volt azon a listán, amelyen a Soros György által támogatott ügyész-jelöltek szerepeltek.

DeSantis és Warren pere a mai napig tart.