Tóta W. Árpádnak elgurult a gyógyszere megint

Tóta W. Árpád
Vágólapra másolva!
Tóta W. Árpád, a szebb napokat is látott HVG nevezetű dollármédia publicistája újra elmerült a mocsárban és gyomorforgató stílusban kezdte szidni a magyarokat. Mondjuk ez neki már ujjgyakorlatnak számít. Remek úton haladnak az elvtársak, hogy újabb kétharmados győzelemhez segítsék hozzá a Fidesz-KDNP-t.
Vágólapra másolva!

Ha bárki azt gondolta, hogy Márki-Zay Péter választási bukásával észhez kap a baloldal és végre letesz arról, hogy a magyar embereket gyalázza akkor van egy rossz hírem:

tévedett.

Van nekünk ugyanis egy Tóta W. Árpád nevezetű publicistánk, aki évek óta azzal van elfoglalva, hogy epét hányjon mindenre és mindenkire, aki neki nem tetszik.

A HVG nevű lap szerzője megint kiborult. Most épp az a baja ennek a szent embernek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vett XVI. Szakma Sztár Fesztiválon, és egy karikás ostorral is csattogtatott.

A baloldali publicista szerint Orbán Viktor támogatói:

Ráadásul Orbán Viktor arra készül, hogy az ostorral verje pofán a „koszos parasztokat”.

Tóta W. Árpádnak senki nem szólt, hogy a karikás ostor a magyar népművészet egyik kiemelkedő értéke. A szép ostor nem csak terelőeszköze volt a csikósnak, gulyásnak, kanásznak, hanem címeréül is szolgált, így szépségére különös gondot fordítottak. Egyszerűbben fogalmazva:

ez is része a magyar kultúrának, hagyományoknak és történelemnek.

Lehet, hogy ez a baj, nem?

Mégis csak egy magyar dologról van szó.

Meg különben is hungarikum a cucc!

A helyzet az, hogy Tóta W. Árpád megnyilvánulásai még liberális mércével mérve is mindennek az alján vannak. A "mindenszarizmus" két lábon járó megtestesítőjéből az elmúlt években egy életre elegendő gyűlölet áradt.

Merüljünk is el egy pillanatra egy bizarr lélek önlengéseiben is idézzük fel bátran a hülyeséget.

Egy véresszájú Facebook-bejegyzésben arról elmélkedett, hogy „a magyar néplélek ostoba, mint a s*gg.” Egy másik HVG-s agymenésében sikerült „hülyének” és „korlátoltnak” nevezni azokat, akik jobboldali sajtót merészelnek olvasni. A migránsválság idején, 2016-ban gyakorlatilag elkeserítően hülyének és a moslékot nagykanállal zabálónak nevezte a magyarokat csak azért, mert többségük Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájával értett egyet.

Így kell epét hányni.

Láthatóan az sem tántorította el Tóta W. Árpádot a Kúria még 2021-ben elmarasztalta, mert a Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel ellátott gyűlöletáradozásában „büdös magyar migránsokat" és „magyar banditákat" emlegetett.

Íme a legvadabb rész: „Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.”

A magyar nemzet méltóságát sértő cikk miatt két magánszemély nyújtott be keresetet az úgynevezett kollektív személyiségi perlés intézményével élve.

Itt tartunk tehát.

De nem baj.

Csak így tovább, elvtársak!

Jó az irány.

Balos gyűlöletpolitikával nem lehet választást nyerni, főleg akkor, ha az utálkozás tárgya maga a magyar választópolgár.

És ez Magyarországnak nagyon is jó.