Mutatjuk a legnagyobb botrányokat az RTL Klub szégyenműsorából

VV Reni
ValóVilág 11
rtl
888
Vágólapra másolva!
Este akasztják a hóhért: kiderül kiből lesz szegény "proliból" egy csapásra gazdag "proli".
Vágólapra másolva!

A mai napot hosszú, megkönnyebbült sóhajjal zárhatjuk. Olyasmi fog történni ugyanis, amire már jó ideje vártunk:

végre vége lesz.

A ValóVilág bezárja a kapuit és reméljük soha többé nem nyitja ki.

Mindenki nagy meglepetésére a top3-ba HisztiKriszti, a nőket bántalmazó VV Rico és a toxikus Melina, más néven VV Dementor került.

Mivel ma este nagy pénzosztás lesz – kiderül, hogy a három versenyző közül melyik élvezi leginkább a szerkesztők kegyeit, s kinek ítélik a 36 millió forintos fődíjat – tekintsük át az elmúlt pár hónapot és elevenítsük fel a legemlékezetesebb eseményeket, balhékat a VV villában.

A répa nagyon egészséges

A luxusélet komoly kihívás elé állította a villa-fiúkat: borzasztó nehéz, már-már idegőrlő volt számukra eldönteni, hogy aznap éjjel épp kinek a bugyijába másszanak bele.

VV Barna kígyója egész idő alatt, nonstop bevetésre készen állt. Úgy repkedett egyik virágocskáról a másikra, mint a szorgos kis méhecske. Hol a túlfűtött csajszi ágyába feküdt be, illetve kapta el egy heves csókra a WC-ben, hol Pirinek csempészte be a macit.

Ugyanakkor nemcsak ágytornában jeleskedett az RTL műsora: a szakszerű szopási szokásokkal megáldott lány bemutatta mély-torkozási tehetségét egy banánnal, majd a papagájnevű VV Rico nyomta oda a nemi szervét a villalakók arcába, mert neki nagy az önbizalma.

Sajnos, mint kiderült, csak az nagy...

A cicaharc és az agresszor

Volt nagy konfrontálódás, amikor VV Anita vitát szított és cukkolni kezdte Piroskát, amiért nem akarta lesz8pni Barnát. Piri ahelyett, hogy kapitulált volna, de facto tojással a szájában kergetni, dobálni, lökdösni, ütlegelni kezdte Anitát.

Előfordult olyan is, amikor a szexuálisan túlfűtött csajszi keveredett összetűzésbe a magamutogató, papagájnevű VV Ricoval. A konfliktus Barnának köszönhetően pattant ki, ugyanis megjátszottak egy légyottot Anitával. A torokgyulladásos leányzót féltékenységi roham kapta el, melyet VV Rico úgy reagált le, hogy megrángatta a lányt, a lábát mellette fenyegetőleg a falhoz tette – korlátozva a mozgásszabadságát –, közben torkaszakadtából agresszívan üvöltözött Reni arcába: sértegette, hazugnak és k8rvának nevezte.

Tűkön ülve vártam, vajon ezen agresszív megnyilvánulásokra miképp fognak reagálni a szerkesztők, mire a következő történt: megszavaztatták a nézőkkel, hogy Piroska és Rico megszegte-e az egyik legalapvetőbb villaszabályt, avagy sem. A nézők 54,60 százaléka szerint „nem, csak a játék heve elragadta őket”.

Tehát nem volt büntetés az agresszív fellépésért.

Szó nélkül hagyták.

Szerkesztői brutalitás

VV Pirivel egy alkalommal a szerkesztők csúnyán elbántak, amikor 117 darab tojást törettek szét a homlokán.

A botrányt az keltette a közösségi médiában, hogy többen úgy látták, mintha Piros homloka vérezni kezdett volna a megpróbáltatás miatt. A procedúra után feldagadt az arca és még másnap is úgy tűnt, mintha „monoklija” lenne.

A búcsú pillanatai

Végül szeretnék pár szóban megemlékezni a legkedvesebb barátomról, a félvér, arcon tetovált, artikuláltan beszélni nem tudó agresszorról, VV Laminról, aki oly annyira belopta magát a szívekbe, hogy a beköltözés után pár nappal nézői döntésre elhagyta a Való Világ villáját és

azóta se kíváncsi rá senki sem.

Lezárul egy időszak.

Csattannak a csókok, folynak a könnyek, az élet értelmetlenné vált.

Frissítés: Nem meglepő módon a műsort a korábban is azt RTL Klub egyik sorozatában szereplő, a rendőrökkel részegen, hiányos öltözetben rikácsoló Kriszti nyerte.