Az RTL legkedvesebb báránykája nyerte a ValóVilágot

ValóVilág 11
VV Kriszti
888
Vágólapra másolva!
A győztes a reality előtt évekig az Éjjel Nappal Budapest szereplője volt. Az igazi ismertséget azonban az hozta meg neki, hogy tavaly nyáron minősíthetetlen stílusban üvöltött a munkájukat végző rendőrökkel a főváros utcáin.
Vágólapra másolva!

Hétfő délelőtt a ValóVilág fináléja után a következő mély filozófiai tartalommal rendelkező kérdést szopogattam a kávé helyett:

vajon a győztesnek mit kellett tennie a 36 millió forint fődíjért?

Ami egyébként minden bizonnyal bruttó, tehát a felét minimum be kell fizetni adóban – ha becsületes – így már azért nem is olyan jó summa. Lakást nem lehet belőle venni – maximum vidéken – és még a világbékéhez sem elég.

Mint ismert: tegnap este bezárta kapuit a ValóVilág villája, de még előtte kiderült, hogy HisztiKriszti a „nézői” szavazáson lenyomta a Dementort – Melinát –, így ő lett a 11. széria győztese. Mivel már a sokadik VV-t zártuk, joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mi szükséges a győzelemhez?

Hogyan főzzünk győzelmet 888-as módra?

Egy kanálnyi hiperérzékenységet megpirítunk pár csepp sírásban, utána megszórjuk egy kis szőkeséggel, majd felengedjük pár liter ordibálással. A győztes leves elengedhetetlen összetevője – enélkül ugyanis ti. elég vékonyka lesz – az RTL-es kapcsolatok, lehetőség szerint minél több, mondjuk úgy egy kiló.

HisztiKriszti a zupáját évekig az Éjjel Nappal Budapest című műsorban főzte, ahol egyrészről ország-világ, másrészről az RTL-es kollégák is megismerhették.

A győzelem-leves sava-borsa, a néhány karikányi Karinthy vers, amely az eledel művészi hatását kelti.

A tetejére, díszítésképp némi „részegen, rendőrökkel való ordítozást” ajánlott szórni.

Tálalni lehet akár egyszerű tányérban, de levescipóban fogyasztva sem utolsó.

A győzelemhez az is hozzájárult, hogy HisztiKriszti egy párbajon sem járt kint, így az erejét nem tudta fitogtatni senkinek sem. Mondjuk úgy, ő volt a helyes kiscsaj a villában, aki meghúzta magát, amikor kellett, amikor meg nem kellett, akkor meg úgy visítozott, mint egy kismalac, akinek épp az állatorvos orvosolja a végbélelőesését.

Ezután az évad után, én a szerkesztők és mindenki más helyében, aki ennek a sz8rkupacnak a megalkotásában részt vett, bedobnám a törülközőt.

Azonnali felmondással kapitulálnék.

A mélyen elfogadó, mindenkiért is kiálló RTL úgy köpte szemközt magát, hogy öröm volt nézni.

Csúnyán leszerepeltek.

Nem elég, hogy a Puskás-Schumacher páros végig fülsüketítő ordítozást nyomott hangulatkeltési célzattal, még a finálé adásában is arra ment ki a játék, hogy a Dementort a kiéhezett ex-valóvilágos farkasok elé dobva feszültséget keltsenek, hátha lát egy kis vért a stúdió.

Nem látott.

Jár a taps a készítőknek: minősíthetetlen, nívótlan, gagyi műsort sikeredett összehozni. A televíziózás szennyprodukciója a ValóVilág, ami a szerkesztők tehetségtelenségéről és ostobaságáról is árulkodik.

Valljátok be, lehetett volna ezt jobban is csinálni!

De a könnyebb utat választottátok.

Úgyogy:

pofa be, roló le.