A sokszínűség jegyében leszámolnának a szent tehénként kezelt objektivitással

karikatúra 888
Vágólapra másolva!
Reggeltől estig azt hallgattam folyamatosan a függetlenobjektív sajtótól, hogy az objektivitás mennyire fontos. Erre most azt látom, hogy meghatározó amerikai liberális sajtótermékek vezetői épp megvállni készülnek az objektivitástól. Most akkor mi van? 
Vágólapra másolva!

Eljött az idő, hogy összezavarjuk egy kicsit a függetlenobjektív sajtót (innetől csak FOS). Ugyanis úgy tűnik, hogy a FOS amerikai elvtársai meghalladták a kor szellemét és már nem érzik szükségét az objektivitásnak.

Nemrég egy remek kis tanulmány látott napvilágot az Egyesült Államokban, amelyben interjúsorozat készítettek neves hírügynökségek vezetőivel,

akik elzárkóznak az újságírói objektivitástól, azt állítva, hogy az ellentétes a sokszínűséggel a szerkesztőségekben.

Leonard Downie Jr., a The Washington Post korábbi vezető szerkesztője és Andrew Heyward, a CBS News korábbi elnöke több mint 75 médiavezetővel készített interjút, hogy felmérjék, hogyan vélekedik az iparág az „objektivitásról”.

A médiaszemélyiségek azzal érveltek, hogy az újságíróknak saját meggyőződésüket, elfogultságukat és tapasztalataikat is bele kell foglalniuk az igazság közvetítésébe, és hogy az újságírói objektivitás vagy irreális, vagy nem kívánatos.

Jó, mi?

– mondta Emilio Garcia-Ruiz, a San Francisco Chronicle főszerkesztője.

Persze az egész ügy mögött rasszizmust és LMBTQ-ügyekel lehet felvedezni.

„A riporterek, szerkesztők és médiakritikusok egyre gyakrabban állítják, hogy az újságírói objektivitás fogalma a valóság torzítása. Rámutatnak arra, hogy a szabványt évtizedeken át a túlnyomórészt fehér szerkesztőségek férfi szerkesztői diktálták, és megerősítették saját világképüket. Úgy vélik, hogy az objektivitásra való törekvés hamis egyensúlyhoz vagy félrevezető »egyrésztmásrésztezéshez« vezethet a faji hovatartozásról, a nőkkel való bánásmódról, az LMBTQ+ jogokról, a jövedelmi egyenlőtlenségekről, az éghajlatváltozásról és sok más témáról szóló tudósításokban. A mai diverzifikálódó szerkesztőségekben pedig úgy érzik, hogy ez figyelmen kívül hagyja számos saját élettapasztalatukat, identitásukat és kulturális kontextusukat. Visszatartja őket attól, hogy munkájuk során az igazság közvetítésére törekedjenek” írja Leonard Downie Jr.

Kathleen Carroll, az Associated Press korábbi vezető szerkesztője azt állította, hogy

az objektivitás a „fehér, művelt és meglehetősen gazdag” emberek által felállított mérce, ezért el kellene törölni.

Joseph Kahn, a The New York Times ügyvezető szerkesztője szerint a médiának nem szabadna alapértelmezés szerint „semleges nyelvezetet” használnia – mondta . Ha például vitathatatlan bizonyíték van a rasszizmusra vagy a valótlanságokra, az újságíróknak egyenesnek kell lenniük az olvasókkal.

Kevin Merida, a Los Angeles Times szerkesztője elmondta, hogy a lapnál megengedik a munkatársaknak, hogy személyes témákban írjanak, így többet tudnak megosztani identitásukból. Ezek az anyagok az első oldalon jelennek meg, köztük egy meleg riporter története a házasságról és a melegházasság törvényszerűségeiről.

– mondta Nicole Carroll főszerkesztő. Ő is szívesen látja, ha az újságírók sokszínű csoportja kifejtheti tapasztalatait, amikor a hírértékű történetekről beszélnek.

Downie Jr. így összegez:

Tehát:

sokszínűség>objektivitás.