Télen rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk, és párásítsuk a lakás levegőjét!

Vágólapra másolva!
Egy átlagos háztartás energiafelhasználásának 75%-át a fűtés jelenti, így kis odafigyeléssel itt sok pénzt megspórolhatunk. A fűtési szezonban többször, de rövid ideig szellőztessünk, ezzel is csökkenthetjük a fűtésre fordított energiát! Ha folyamatosan résnyire hagyjuk nyitva az ablakot, akkor az utcát melegítjük a lakás helyett. Ha naponta legalább kétszer 3-5 percig szellőztetünk kitárt ablakokkal, akkor az elhasznált levegő gyorsan és tökéletesen kicserélődhet a kinti friss levegőre.A megfelelő páratartalom nem csupán egészségügyi szempontból fontos: ha elég párás a levegő, az alacsonyabb hőmérsékletet is melegnek érezzük, így néhány fokkal hűvösebbel is beérjük.A pénztárcája mellett ezzel a környezetnek is jót tesz. Magyarországon az összes felhasznált energia több mint egyharmadát közvetlenül a háztartások fogyasztják el olyan mindennapos tevékenységek során, mint a fűtés, főzés, melegvízhasználat, világítás stb. Mindehhez valamilyen tüzelőanyagot égetünk el, elektromos áramot használunk fel, és ezáltal hatalmas mennyiségű szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe.További energiatakarékossági tippek, egyszerűen és ingyen (vagy olcsón) megvalósítható ötletek az Energia Klub honlapján.
Vágólapra másolva!