A szerző a környezettudatos gondolkodás pszichológiai és társadalmi rétegeit fejti fel előttünk a tőle megszokott humorral és éleslátással. Rávilágít, hogy közvetett módon miként hatunk a környezetre mindazzal, amit előállítunk vagy vásárolunk. Ki gondolná például, hogy a "gyógynövény-alapú" samponok olyan vegyi anyagok hozzáadásával készülnek, amelyek nem csak szennyezik a környezetet, de saját egészségünket is veszélyeztetik? Biopamut ruhákat hordunk, és közben fogalmunk sincs róla, hogy a gyárban, ahol készítik, a munkások annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy a színezőfesték anyagától leukémiások lesznek. Vajon miért vagyunk mi, vásárlók, a teljes tudatlanság állapotában azon dolgok hatásaival kapcsolatban, amelyeket használunk vagy fogyasztunk? Goleman új gazdasági világrendet jövendöl, amelyben a vásárlók képesek együttesen nyomást gyakorolni az őket megtévesztő gyártókra és forgalmazókra.
Daniel Goleman több világhírű bestseller szerzője. Kétszer jelölték Pulitzer díjra, és elnyerte az Amerikai Pszichológiai Társaság életműdíját.
Részlet a könyvből (a Kiadó engedélyével)
1. fejezet: A termékek rejtett "ára"
Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fekete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld labda jelenítette meg a vezető fejét. Mindössze 99 centbe került, az unokám pedig, bár még csak 18 hónapos, kedveli az ilyen apróságokat.
Rövid idővel később azt olvastam valahol, hogy az ólomfestékkel - főleg a sárgával és vörössel - kezelt tárgyak színe igen fényes és tartós, maga a festék pedig viszonylag kis költségű. Az olcsóbb játékoknál általában ezt használják. Majd a hírekből megtudtam, hogy mintegy 1200 játékot kivontak a forgalomból azok ólomtartalma miatt - többek közt annál az üzletláncnál is, ahol én vásároltam. Ma sem vagyok biztos abban, hogy a fényes, sárgára festett autó ezen betiltott játékok közé tartozott-e, abban azonban igen, hogy az unokám a vele való ismerkedés során minden bizonnyal a száját használta volna először. Hónapok múltak el azóta, és a játék még mindig az asztalomon hever - azt hiszem, sohasem fogom odaadni neki. Folytatás