Mit tegyünk, ha denevérek költöztek a házunkba? Mit tegyünk, ha denevéreket szeretnénk megtelepíteni

Vágólapra másolva!
Az európai denevérek ízeltlábúakkal táplálkoznak. A településeken előforduló fajok is rendkívül sok éjszaka repülő rovart fogyasztanak. A panelházakban gyakran megtelepedő rőt koraidenevérek a bogarakat (például májusi cserebogár) és a nagyobb testű lepkéket; a családi házak faborítása mögötti réseket kedvelő fehérszélű törpedenevér a kisebb termetű repülő rovarokat kedveli. Szorgos szúnyogpusztítók, ezért az ember közelében élő denevérek csökkenthetik a vérszívók okozta kellemetlenségeket.
Vágólapra másolva!

Megtelepítésük nem egyszerű feladat, mert szálláshelyeikkel szemben nagyon igényesek. Ezen oldal denevérvédelem menüpontján belül számos odútípus tervrajza megtalálható. Az odút célszerű olyan helyre kitenni, ahol van a közelben valamilyen ivásra alkalmas víztest. Legalább 4 méter magasra rakjuk fel úgy, hogy belógó ágak ne zavarják a denevérek közlekedését, és lehetőleg nyugatra nézzen.

Mit tegyünk, ha denevérek költöztek a házunkba és zavarnak bennünket?

Magyarországon az összes denevérfaj védett vagy fokozottan védett, ezért szálláshelyük károsítása, az állatok zavarása tilos. Általában - az év bizonyos időszakában (tavasz és ősz) - lehetőség van arra, hogy a lakókat zavaró kolóniákat kíméletesen kizárjuk otthonunkból. A tavasz végén családi házakba beköltöző kolóniák általában őszre elhagyják szálláshelyüket, így meg kell várni, míg a kicsinyek felnőnek, az állatok elvonulnak telelőhelyeikre, és miután meggyőződtünk, hogy biztosan nem tartózkodik ott egyetlen denevér sem, a közlekedésre használt réseket leszigetelhetjük. Erre a legtöbb nemzeti parkban kialakult gyakorlat van, így őket kell felkeresni ez ügyben.

Honlapajánló: Hunbat.hu: mindent a denevérekről

Ha hajtja a kíváncsiság, hogy megtudja, mennyi szúnyogot fogyaszt el a közönséges törpedenevér egy éjszaka, hol élnek vérszopó denevérek, kik foglalkoznak Magyarországon denevérkutatással vagy egyszerűen csak érdekelnek ezek a fantasztikus állatok, akkor jó helyen jár.

"Ma a nyugati világban a denevér szó hallatán sok embernek a szuperhős Batman vagy a rettegett Drakula gróf jut eszébe. A denevérek talán titokzatos éjszakai életük, gyors fordulatokkal tarkított röptük miatt alakulhattak képzeletünkben vámpírokká vagy gonoszul a lányok hajába kapaszkodó lényekké. Míg a hajba akaszkodásról egy régi francia hiedelem azt tartja, hogy ezzel a denevérek a csupasz szárnyukra ragasztandó hajszálak ellopása végett "kísérleteznek", addig Bernáth Béla néprajzkutató szerint a denevér mint fallikus jelkép riasztja a lányokat. Ám a közhiedelemmel ellentétben ezek az állatok elég jól tájékozódnak ahhoz, hogy kikerüljék az ember fejét, így a legritkább esetben gabalyodnak bele bárkinek a hajába."