Délkeleten afrikai hőség

Vágólapra másolva!
Kedden még nyári időnk lesz. Délelőtt országszerte sok lesz a napsütés, később azonban a Dunántúlon felhősödés kezdődik, és ott elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat.
Vágólapra másolva!

A nyugati országrészben élénkülő északias szél már hűvösebb levegőt hoz estére. Általában 27, 32 fokig melegszik a levegő, de a Kisalföldön ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Szerdán helyenként felhőszakadás, jégeső kíséri az érkező hidegfrontot.

Nyugat-Európában és Skandináviában hűvös az idő, a hőmérséklet sokfelé a 15 fokot sem éri el. A változóan felhős ég mellett szórványosan alakul ki csapadék. Hidegfront okoz jelentős esőket a Baltikumban és az Alpok területén. Az utóbbi front lassan eléri a Kárpát-medencét, de jelentős csapadék és lehűlés majd szerdán várható a térségben. Az olasz csizma déli vidékén valamint az egész Balkán-félszigeten igazi kánikula uralkodik helyenként 35 fokos csúcshőmérsékletekkel.

Kedden még igazi nyári időnk lesz. Délelőtt többórás napsütésre számíthatunk, melyet csak fátyolfelhők zavarhatnak. Később nyugat felől felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A nyugati megyékben megélénkül az északnyugati szél, mely már a hidegfront érkezését jelzi. Keleten délies szelek fújnak. A hőmérséklet csúcsértéke általában 27, 32 fok között alakul, de a Kisalföldön ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.

Keleten továbbra is melegfronti hatás érvényesül. A hőségben bágyadtak, fáradékonyak lehetünk, a reflexek tompulhatnak. Nagyon fontos a megfelelő folyadék-utánpótlásról gondoskodni. A Dunántúlon délután gyenge hidegfronti hatás várható, mely felfrissít, szervezetünk működését fokozhatja. Országszerte nyáriasan öltözhetünk. A nyugati határszélen lakóknak délután-este szükségük lehet az esernyőre. A közlekedésben főként a délelőtti erős napsugárzás lehet zavaró.

Szerdán nyugat felől megérkezik a hidegfront. Eleinte a Dunántúlon számíthatunk záporra, zivatarra, később néhány órás tartósabb esőre. Délkeleten napsütés előzi meg a front megérkezését, így ott még nyári meleg várható. Később azonban éppen keleten lehetnek néhol felhőszakadás méretű csapadékok, sőt akár jégesők. Megerősödik az északi, északnyugati szél. Hatalmas eltérések lehetnek az országrészek között. Míg a Viharsarok környékén 30 fokig melegszik a levegő, Sopron térségében legfeljebb a 15 fokot éri el a legmagasabb hőmérséklet.

Az erős hidegfront a frontra érzékenyek körében főként a szív- és érrendszeri zavarokban szenvedőket szokta megterhelni. Érdemes a stresszes, megterhelő helyzeteket kerülni. Egyeseknél azonban erősödő munkavégző képességgel is járhat a front, ugyanakkor a borultságnak lehangoltság, romló kedélyállapot is lehet a következménye.
Nagyon ügyeljünk az öltözködésre! Semmiféleképpen ne alapozzunk az előző napi időjárásra! Főleg a Duna-Tisza közén lesz nagyon becsapós az időjárás, hiszen ott a viszonylag meleg reggelt követően napközben várhatóan csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön hidegfront utáni kellemes, friss időjárásban lesz részünk. A sok napsütést délután gomolyfelhők zavarhatják. A száraz levegőn a kellemes, kevéssel 20 fok feletti hőmérsékletben igen jó közérzet alakulhat ki, igazi kirándulóidőnk lesz.

Pénteken északon záporok, zivatarok előfordulhatnak, délen sok napsütésben lesz részünk. Általában 21, 26 fok között alakul a délutáni hőmérséklet.

Igen szerencsés időt fogott ki idén májusban a növényzet. A meleg napok és a bőséges esőzések optimálisan váltogatják egymást, mely főként a kerti növényeknek, a gyümölcsöknek kedvez. A földieper érése lassan tetőzik, a korai cseresznye szedését is elkezdték. A gyomnövények növekedése sajnos szintén rendkívül gyors.