Új technikai vezetővel erősít a Toro Rosso

Vágólapra másolva!
A Scuderia Toro Rosso komoly átszervezésbe kezdett, melynek eredményeképp új technikai igazgatót nevezett ki Giorgio Ascanelli személyében, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Ayrton Senna, Nelson Piquet, és Gerhard Berger.
Vágólapra másolva!

A néhai Ayrton Senna egykori versenymérnöke az elmúlt években a Maserati sportautó projectjében tevékenykedett, ám az idei évtől ismét visszatér a Forma-1-be, ahol komoly sikereket ért el egykoron.

Az olasz szakember jó barátságban van a Toro Rosso résztulajdonosával, Gerhard Bergerrel, akivel a 90-es években együtt dolgozott a McLarennél, illetve a Ferrarinál. Éppen ezért nem is csoda, hogy Ascanelli az idei évtől a Red Bull fiókcsapatát fogja erősíteni a királykategóriában.

Megbízható források szerint a hivatalos bejelentés a jövő hét elejéig még várat magára, azonban már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Maláj Nagydíjon ő lesz a gárda technikai igazgatója. A csapat jelenlegi műszaki vezetője, Alex Hitzinger, aki a tavalyi évben a Cosworth-tól érkezett a Toro Rossóhoz, egy más területen folytatja tovább a munkát, és az energiatároló rendszer kifejlesztésén fog dolgozni.