Új fékrendszert vethetnek be a csapatok

Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy a csapatoknak módosítaniuk kell autóik fékrendszerén, ha a versenyzők továbbra sem birkóznak meg a Bridgestone vadonatúj, jóval keményebb összetételű abroncsai miatti nehézségekkel.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a Michelin az év végén elhagyta a Forma-1-et, a jövő évtől a Bridgestone egyedüli beszállítóként látja majd el abroncsokkal a teljes mezőnyt. A csapatok november végén próbálhatták ki első alkalommal a japán cégóriás 2007-es idényre kifejlesztett abroncsait, melyek azonnal problémát okoztak a versenyzőknek.

Sokan a tapadás hiányára, a túlzott gumikopásra panaszkodtak, azonban egyesek szerint a legnagyobb problémát az autó furcsa viselkedése okozza a fékzónákban. A Renault olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella is ezt a véleményt osztja, melyet az Autosprint magazin múlt heti számában is megerősített.

"Idővel kezdünk hozzászokni az új gumikhoz, azonban jelenleg az okozza a legnagyobb problémát, hogy a kemény fékezésekkor az első kerekek blokkolnak" - mondta Fisichella. "Talán változtatnunk kellene a fékeken, azok hűtésén, üzemi nyomásán, mert ha az abroncsok teljesítménye és tapadása ilyen nagymértékben változik, talán érdemes lenne a fékrendszert is ehhez igazítani."

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa is osztja kollégája véleményét, és elmondta, a keményebb összetételű abroncsok miatt drasztikusan megváltoztak a féktávok, mely komoly gondot okozhat a versenyeken.

"Kisebb tapadással nem is érdemes arra gondolni, hogy korábban mikor kezdtünk el fékezni. Jerezben sokkal jobban kijött ez a probléma, mint Barcelonában" - mondta Massa. "Jerezben ugyan puhább keverékeket használtunk, mégis teljesen másképp kellett vezetni az autót, mint korábban."