Készül a Hummer ellenfele: Lada Kalasnyikov

Vágólapra másolva!
Lada Kalasnyikov néven készül piacra dobni egy új terepjárót a nehézségekkel küszködő Avtovaz autógyár, amely fölött 2005-ben a Rosoboronexport, orosz állami fegyverexportáló cég szerezte meg az ellenőrzést - jelentette a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap.
Vágólapra másolva!

A még fejlesztés alatt álló, összkerekes terepjáró a Rosoboronexport vezérigazgatója, Szergej Csemezov szerint "katonai dzsip lesz", amely páncélozott változatban is készül majd, így az extrák között például éjszakai látóberendezés is szerepel.

Az új orosz autó az amerikai Hummer megfelelője lehetne a Vedomosztyi szerint, ugyanis az is katonai járműnek készült eredetileg, de manapság már inkább a gazdagok státuszszimbólumának számít, különösen Moszkvában.

A Lada Kalasnyikov a legújabb lesz azoknak a termékeknek sorában, amelyek a ma 86 éves híres fegyvertervező nevét viselik. Az 1947 óta gyártott Kalasnyikov géppisztoly megbízhatóságáról ismert, eddig már mintegy 100 millió darab készült belőle, és előszeretettel használják a különböző lázadó- és gerillamozgalmak harcosai. A tervező és fegyvere népszerűségére utal az e néven forgalmazott termékek változatossága - az esernyőtől a késeken át egészen az órákig.