Az utolsó vacsora után

Vágólapra másolva!
A mulatság este tíz óráig tartott, utána magukra maradtak lakóink, akik egyre kevésbé hiszik el, hogy holnap mindennek vége.  
Vágólapra másolva!

Folyt a bor, szólt a zene és a holnapi Finálé három tagja remekül érezte magát a zenészekkel. Leo megpróbált hegedülni, kevés sikerrel.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

A fejedelmi ételekből is jól belakmároztak, de egyszer csak eljött a búcsú pillanata. A vidám csapat távozott, lakóink pedig magukra maradtak.

Forrás: RTLKLUB

Ücsörögtek a teraszon és az este szép pillanatait idézték. Leo megjegyezte: "Minél közelebb kerülünk a végéhez, annál kevésbé hiszem el, hogy holnap vége."

Forrás: RTLKLUB

Bizony így voltak ezzel a többiek is, legalábbis ez derült ki a fejbiccentésekből. A kutas a szép este után aludni kívánt, Katka és Milo pedig halk nyugtató zenére vágyott.

Ajánlat:

Jön a nyár!
Bruce Willis, szakítás után
Meghal Harry Potter?
Harley-fesztivál, sok képpel