Vágólapra másolva!
Többet civakodnak, mint Tom és Jerry, ugyanakkor néha azért szeretik egymást valahol. Két különböző jellem, látszólag reménytelen a közös jövő. Olvasóink is így látják.
Vágólapra másolva!

Múlt héten szavaztattuk meg a honlap olvasóit az Ágica-Leo kérdésről. Akadnak napok, mikor teljes a harmónia, békés szimbiózisban éldegélnek egymással (egymás mellett?), ilyenkor felettébb boldogok, mint egy temetkezési vállalkozó egy korrektebb, hosszabb járvány esetén. De aztán megint történik valami, megsértődik Ági, besokall Leo, és rögvest áll a bál. A pityergésre hajlamos miskolci ifjú hölgy inkább az érzelem - a realistább, számítóbb benzinkutas pedig inkább az értelem. Annyira különböznek, hogy ez még jó is lehet(ne) akár.

Forrás: RTLKLUB

A honlap olvasói nem így látják: két nap alatt 14 ezer szavazat jött, és a voksolók harmada úgy véli, hogy Ági kikészíti Leót. Ötből csak egy VV-fan gondolja úgy, hogy ez pont fordítva van, Leo az, aki miatt a hordágyra lekötözött, habzó szájú Ágit fehér ruhás ápolók viszik majd el, egy szép, csendes elmegyógyintézetbe. Sokan úgy látják, hogy reménytelen a kapcsolat - csak a szavazók 13 százaléka bízik a napfényes, boldog jövőben.

Ágica és Leo. Mi lesz velük?

Leo kicsinálja Ágicát: 2813 szavazat, 19.3 %
Ági kikészíti Leót: 4854, 33.2 %
A VV után szétmennek: 3175, 21.7 %
Szakítás még a Villában: 1846, 12.6 %
Szerelem, házasság, gyerek: 1913, 13.1 %

Összesen: 14 601 szavazat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!