Itt temetik el Esterházy Pétert

Ganna, Esterházy Péter, temetés, mauzóleum
Ennek a mauzóleumnak az altemplomában helyezik örök nyugalomra Esterházy Pétert
Vágólapra másolva!
Augusztus 2-án a Veszprém megyei Gannán temetik el Esterházy Péter írót. A gannai családi mauzóleum altemplomában 52 koporsó található. Az épület a római Pantheon kicsinyített mása. Mária Terézia 1748-ban ajándékozta ezt a területet az Esterházy családnak, amelynek ekkor három főbirtoka volt hazánkban: Tatán, Pápán és Csákváron. A grófi család tagjai arra kérték Esterházy Károly püspököt, hogy az építtessen Gannán egy templomot. Hosszas keresgélés után találták meg ezt a falut, előtte több tucat települést néztek végig, míg végül Gannára esett a választásuk, hiszen Ganna a Pápa–Tata–Csákvár háromszög középpontjában fekszik. A kérés külön kiemelte, hogy a szent helynek egyedinek kell lennie. Ebben a csodálatos mauzóleumban talál végső nyugalomra a Kossuth-díjas író, Esterházy Péter.
Vágólapra másolva!
Ennek a mauzóleumnak az altemplomában helyezik örök nyugalomra Esterházy Pétert Forrás: Lantos Gábor

A mauzóleum mennyezete Forrás: Lantos Gábor

A mauzóleum altemplomának előtere Gannán Forrás: Lantos Gábor

A világon csak két ilyen kör alakú oltár létezik. A gannai az egyik Forrás: Lantos Gábor

Esterházy Bálint gróf amerikai rulettben halt meg. Fekete golyót húzott, így meg kellett ölnie magát Forrás: Lantos Gábor

Esterházy Miksa a Magyar Atlétikai Club megalapítója volt Forrás: Lantos Gábor

A kettős kereszt egyik felén az élőknek, a másikon a holtakért mondtak misét Forrás: Lantos Gábor

Gyermekkoporsó a gannai mauzóleumban Forrás: Lantos Gábor

Táncsics Mihály idegenvezetőként is dolgozott Gannán Forrás: Lantos Gábor

Virágos gannai látkép háttérben a mauzóleummal Forrás: Lantos Gábor

A gannai domboldalról így látszik a mauzóleum Forrás: Lantos Gábor