Bár Csókakő nincs túl messze tőlünk, Budapestről alig egy óra alatt elérhető, eddig valahogy mégis elkerültük a Vértes délnyugati kapuját.
A hegy alatti parkolóból egy kis erdei ösvényen közelítettük meg a várat,
és közben csókák helyett hollók hangjára figyeltünk fel.
A vár nevének eredetével kapcsolatban egyébként többféle elmélet is létezik. A többség szerint valóban az itt élő csókákról nevezték el az erődítményt (bár kétségtelen, hogy hollóból sokkal több van errefelé), mások viszont úgy vélik, hogy a Csóka inkább a vár építtetőjének nevére utal
A vár első említése 1299-ből származik, egy oklevél keltezésében szerepel a neve, mint Csoukaku. A 16. századig jelentős birtok tartozott a várhoz, Fejér vármegye egyötöde. Csókakőnek az évszázadok alatt sok tulajdonosa volt. Kezdetben a Csákoké volt, majd 1327-ben királyi vár lett, később a Rozgonyiak, Kanizsaiak, Nádasdyak birtoka lett.
A 16. században aztán megszállták a törökök,
és ötven évig nem is mozdultak belőle. A következő században az új birtokosok már nem nagyon törődtek a várral. Hadi jelentőségét elvesztette, lassú pusztulásnak indult. A 18. századtól egészen 1995-ig kellett várni, hogy végre tényleg történjen valami.
Ekkor alakult meg a Csókakői Várbarátok Társasága, akiknek hála elindulhatott a vár régészeti feltárása és fokozatos rekonstrukciója. Újjáépítették a kaputornyot, helyreállították a kápolnát, és
jelenleg is dolgoznak a vár területén egykor működő török mecset feltárásán.
A vár ingyen látogatható, pontosabban csak egy része, mivel az alsó várban még dolgoznak a régészek.
A novemberi kirándulóidőben elég sokan választották úti célul Csókakőt. Miközben nézelődtünk, azon gondolkoztam, vajon mi a jobb? Egy rom, amelyhez némi romantikával közelítünk vagy egy szépen rekonstruált vár, amelyet használni is tudunk? Itt nyilvánvalóan inkább az utóbbit tűzték ki célul: élő műemléket igyekeznek létrehozni, amely új funkciót és értelmet nyerhet a 21. században.
A várból gyönyörű kilátás nyílik a Zámolyi-medencére, a Móri-árokra és a Keleti-Bakony hegyeire. Ahogy az alattunk elterülő tájat pásztáztam, eszembe jutottak a tihanyi apátság alapítólevelének sorai, az a bizonyos „Fehérvárra menő hadi út”, amely valószínűleg épp itt húzódott, és Csókakőről remekül szemmel lehetett tartani.
A vár bejárása után sétáltunk még egy kicsit a késő ősszel is gyönyörű erdőben, ahol hatalmas, mohától zöldellő sziklák között vezetett az út. Csókakőt érinti a kéktúra, de a Csóka-hegy gerincén vagy
az Ezerjó Borúton egyenesen Mórig lehet gyalogolni.
Erre sajnos most nem volt időnk, így autóval tettük meg a két település közötti rövid távolságot.
Mór belvárosát szerencsére nem térkövezték le faltól falig. A belváros kellős közepén hangulatos park van kis hidakkal, tavacskával, játszótérrel. Ráadásul egy-két kivételtől eltekintve gyönyörű régi épületek sorakoznak körös-körül. Mint például a Láncos-kastély, amely a fal mellé épített lánckerítésről kapta a nevét. A Luzsénszky-család copf stílusú kastélya ma a polgármesteri hivatalnak ad otthont.
A főtér közelében két templom is áll. Az egyik, a neogótikus „magyar templom”, amely egy magaslatról néz le a városra, a másik a kapucinus vagy „német templom”, amelyhez egy rendház is tartozik.
A ferences rendből kivált kapucinus rend 1695-ben telepedett meg Móron.
Az akkori földbirtokos, Hochburg János Domonkos hívta ide a csuklyás barátokat. A kapucinus rend tagjai nemcsak lelkipásztorkodással és gyógyítással foglalkoztak. Ők hozták létre a város első gyógyszertárát, nagy szerepük volt a szőlő- és borkultúra elterjesztésében, és ők voltak Mór első tűzoltói is.
A város emblematikus épülete a későbarokk Lamberg-kastély, amelyet gróf Lamberg Ferenc Antal építtetett. A Fellner Jakab tervei alapján épült kastélyt kétszer is komoly földrengés rongálta meg. 1763-ban az épülő kastélyban keletkeztek károk, 1810-ben pedig az épület egy része romba dőlt, és újjá kellett építeni.
A földrengés pontos idejét a kastély tetején lévő óra segítségével tudták megállapítani,
amely a rengés miatt 1810. január 14-én 18 óra 10 perckor állt meg. A földrengést egyébként több mint ezer kisebb utórengés követte. Egy csákvári kertész sajátos módszert dolgozott ki az utórengések számolására. Csengőket akasztott a faágakra a kertjében, és minden csilingelés egy-egy újabb utórengést jelzett.
A földrengés után a megye a kor nagy természettudósait, Kitaibel Pált és Tomcsányi Ádámot bízta meg egy tudományos jelentés elkészítésével. Ők alkották meg a világ első földrengéstérképét, de a helyieket is kikérdezték a földrengéssel kapcsolatos élményeikről, és ezek a beszámolók bele is kerültek az 1814-ben megjelent tanulmányba.
„Egyes móri emberek, akik az első földrengés ideje alatt éppen hazatérőben voltak a Csókahegyről, mikor hátuk mögött dörgést hallván hátranéztek, azt hitték, utánuk jön a hegy, olyan hevesen mozgott. Többen, akik a dörgéstől és mozgástól megrettenve futásnak eredtek, visszahőköltek, s úgy látták, hogy a falak feléjük mozognak. Néhány helység tornyában a harangok úgy meglódultak, hogy megszólaltak.”
A kastélyban ma könyvtár működik, de különböző kiállításokat is láthatunk itt. Például Wekerle Sándorról, az ország első polgári származású miniszterelnöke volt. Móron született, édesapja a Lamberg család tiszttartója volt.
A kastély angolkertjében egy pávapár és néhány galamb mellett egy vadkan is a lakik.
Persze nem kell aggódni, ez a vadkan meglehetősen szelíd és mozdulatlan. Dorogi János alkotása a gyerekek nagy kedvence, ezt magam is tanúsíthatom: a kisfiam hosszú percekig nem volt hajlandó elszakadni tőle.
Mór környékén már a középkorban is műveltek szőlőt, de a török megszállás megakasztotta a további fejlődést. A török hódoltság alatt a magyar lakosság jelentősen megfogyatkozott. Az új birtokosok, a német Hochburg család 1698-ban németeket telepített be Mórra, ők kezdték el újra a szőlőművelést a Vértes oldalában.
Ma a móri borvidék leghíresebb borfajtája az ezerjó,
amely a 19. századi filoxéravész után lett a borvidék legismertebb bora.
Ha már Móron voltunk, mi sem hagyhattuk ki a szőlőhegyekkel határos pincesort, ahol a régi pincék és présházak között jó néhány nyitott pince várja a látogatókat. Egy borútlevéllel végig lehet járni akár az egész Ezerjó Borutat. Mórtól Csókakőn, Csákberényen át Zámolyig rengeteg helyen lehet jó borokat inni, finomakat enni, és persze szépséges tájakban gyönyörködni.