Helyettem mászott a toronyba Tésa első asszonya

A legszebb fekvésű magyar falvak
Vágólapra másolva!
Az egyik polgármester helyettem mászott fel a templomtoronyba, mert nem volt biztos abban, hogy engem elbír a létra. Másik kollégája mezőgazdasági repülőre szállt, hogy a legjobb fotót készíthesse a falujáról. Egy harmadik elöljáró drónt bérelt, és azt repítette települése fölé. Az egy hónapon át tartó játék érdekességei és kulisszatitkai következnek, avagy így kerestük meg Magyarország legszebb fekvésű települését.
Vágólapra másolva!

Amikor a nyár folyamán olvasóink a legszebb hangzású magyar településekre szavazhattak (csak emlékeztetőül, abban a versenyben a Heves megyei Istenmezeje nyert), már tudtam, hogy szeretném felkutatni hazánk legszebb fekvésű falvát.

Volt, aki megyéjének összes falvát ajánlotta

Miért a legszebb fekvésűt? Mert semmiképpen sem akartam a legszebb magyar falura voksoltatni a tisztelt olvasót. A legszebb ugyanis nagyon tág fogalom. Hogyan határozzuk meg, mi a legszebb? Így esett a választás a fekvésre – ez könnyebben megfogható dolognak tűnt. A kiválasztás pedig hazánk 19 megyéjének közgyűlési szakembereire várt.

A jelölés jogát semmiképpen sem szerettem volna magamnak vindikálni.

A nyáron megtettem ezt a legszebb hangzású faluneveknél. Ott én állítottam össze a harmincas listát – kaptam is érte az olvasóktól hideget-meleget. A közgyűlési szakemberek közül volt, aki szinte azonnal válaszolt, de akadt olyan megye is, ahonnan csak rendkívüli nehézségek árán tudtam megszerezni a három jelöltet.

A hivatalos végeredmény

1. Súr 22 445 szavazat
2. Császártöltés 19 864
3. Feked 19 670
4. Kisszékely 19 190
5. Gánt 8251
6. Csehimindszent 5113
7. Kisbajom 5093
8. Mogyoróska 4846
9. Nagykörű 4314
10. Bakonybél 3635
11. Szarvaskő 3220
12. Mártély 3092
13. Kistolmács 2341
14. Szabadkígyós 2030
15. Kisoroszi 1816
16. Túristvándi 1455
17. Fertőrákos 906
18. Hollókő 820
19. Hortobágy 709

A legérdekesebb eset az egyik dunántúli megyénk közgyűlési elnökével esett meg. Birtokomban volt már 18 megye jelölése, tehát csak ez az egy hiányzott. Sürgetésemre a közgyűlési elnök előbb azt írta, hogy ő képtelen választani.

Később figyelmembe ajánlotta megyéjének valamennyi falvát.

Mikor azt mondtam, hogy ez így nem lehetséges, előbb megmakacsolta magát, majd – mielőtt én választottam volna – csak elküldte a három jelöltet. Ezúton is köszönetet mondok ezért.

Három napon át csak telefonálgattam

Mindezek után következett a szervezés legnehezebb és leghosszabb ideig tartó szakasza, azaz az 57 benevezett falu fényképeinek begyűjtése. Először egy papírra kiírtam az 57 önkormányzat telefonszámát és a honlapokon található e-mail-címeket. Már amelyik falunak volt ilyen, mert az 57 közül akadt olyan község, amelyik nem rendelkezett honlappal. Ezt követően 57 telefonhívást bonyolítottam le – ennek célja az volt, hogy az e-mail-címeket egyeztessük. Akadtak érdekes pillanatok.

Néhány település évek óta nem frissítette adatait.

Akadt olyan megadott drótpostacím, amelynek a szolgáltatója hosszú évek óta megszűnt.

A Veszprém megyei Bakonybél az első fordulóból továbbjutott Forrás: Bakonybél település

Háromnapos telefonálgatás után azonban kezemben tartottam az összes címet és polgármesteri telefonszámot.

Olyan voltam, mint egy robot.

Mindenkinek ugyanazt ismételgettem. Az összes falunak elmondtam, mi a játék célja. Volt, ahol osztatlan lelkesedést váltott ki az ötlet, de akadt olyan hely is, ahol teljesen közömbösen fogadták kezdeményezésünket.

Nem a legszebb fotók voltak a nyerők

A fényképek pedig szépen lassan kezdtek csordogálni. Balatonudvari polgármestere, Szabó László rengeteg fotót küldött.

Egyik szebb volt, mint a másik.

Ha csak ránéztem, arra gondoltam, megvan a győztes. Aztán az első fordulós szavazáskor Balatonudvari nem tudta a Veszprém megyei szavazást megnyerni. Megelőzte Bakonybél.

Ezt a képet látva azt hittem, hogy Balatonudvari lesz a végső győztes Forrás: Balatonudvari település

Kicsit sajnáltam, mert tényleg gyönyörű volt a fotójuk. Másik megyei vetélytársuk sem adta alább. Fenyőfő első embere a hír kézhezvétele után mezőgazdasági repülőre ült, és onnan fotózta le faluját. De ámultam és bámultam a Tolna megyei Váralja, vagy éppen a Heves megyei Szarvaskő gyönyörűségén.

A siroki kultúrfelelőssel többtucatnyi e-mailt váltottam.

A hevesi faluban egyszerűen nem tudták eldönteni, melyik képpel nevezzenek. Újabb és újabb fotók érkeztek tőlük. Hosszas egyeztetés után jutottunk konszenzusra. Aztán Sirok is elvérzett az első fordulóban.

Ha a kép nem jön, az ötletgazda megy Gyugyra

Két faluba nekem kellett elmennem. A Somogy megyei Gyugyon a polgármester laptopja elromlott. Hosszas egyeztetés után sem sikerült megoldani a kép elküldését, így egy vasárnap reggel Pécsről Gyugyra autóztam ezért a fotóért.

Ezért a képért autóztam Pécsről Gyugyra Forrás: Lantos Gábor

Kicsit nehezen alakult a kehidakustányi fotográfia megszerzése is, végül azonban egy helyi lelkes amatőr fotós, valamint Németh Zoltán szállodaigazgató-helyettes segítségével ezt is megszereztük. Fertőrákos a híres kőfejtőről küldött képet, ezen a falu egyáltalán nem látszott.

Sebaj, ez is gyönyörű volt.

Ugyan nem nyertek, de ezt a települést legalább ismeri a nagyközönség.

Bérciné nem akarta, hogy alattam szakadjon le a létra

A Pest megyei Tésával ennél is nehezebb dolgom volt. e-mailen egyszerűen nem értem el a polgármester asszonyt, Bérci Albertnét. A dolgot nehezítette, hogy Tésának nincs önálló hivatala, hanem Vámosmikolához tartoznak. Mivel a közeli Verőcén élek, az egyik délután kocsiba vágtam magam, és elindultam Tésára. Az oda vezető útról külön cikket lehetne írni, de ezt most hagyjuk. Rövid keresgélést követően találtam meg a kertjében kapáló polgármestert, aki akkor hallott először erről a játékról.

Ugyan csak három hete üldöztem őt, de sebaj, lényeg, hogy megtaláltam.

Tésa a Börzsöny hegyei között fekvő gyönyörű falu.

Tésán Bérci Albertné helyettem mászott fel a templomba Forrás: Lantos Gábor

Az egyetlen olyan pontja, ahonnan magasból lehet fotózni, a templom tornya volt. Együtt másztunk fel, de a harangokhoz vezető létrára én már nem mertem rálépni. Ránézésre sem bírt ki engem.

Bérciné ekkor elvette a gépemet, és ő mászott fel a toronyba.

A képet láthatják, nem a legjobb, de utólag is hálás szívvel gondolok a faluvezetőre, hogy nem nekem kellett felmásznom.

Volt, aki jól tippelte meg a győzelemre esélyeseket

Nagy kő esett le a szívemről, amikor mind az 57 falu fényképe megérkezett. Ekkor mutattam meg az indulókat egyik kollégámnak, arra kérve őt, hogy válassza ki azt a hármat, amely szerinte megnyeri a játékot. Úgysem hiszik el, de azért leírom:

kollégám az első háromból helyezettből kettőt eltalált.

Mégpedig Császártöltést és Súrt. Csak Fekedet nem tartotta dobogóra esélyesnek, helyette a Vas megyei Csehimindszentre tippelt. Mindezt úgy, hogy 57 különböző fotót kellett megtekintenie.

Tevan Imre arra gondolt, hogy a Vas megyei Csehimindszent is bejut az első háromba Forrás: Csehimindszent település

A bravúros választásért ő is megérdemelne egy különdíjat – azt hiszem, egy pálinka formájában meg is fogja kapni.

A versenyben lévő falvak vezetői közül jó néhány nagyon izgatott volt.

Még el sem indult a játék, de többen hívogattak, mi lesz már? Nagyon agilisnak bizonyult Sógorka Miklós, Súr polgármestere. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez a Komárom-Esztergom megyei falu nyeri a játékot. Egy lelkes hölgy pedig még annak előtte posztolta a verseny hírét a Facebookon, hogy az elkezdődött volna. Szerencsére pár perc alatt sikerült eltávolítani a bejegyzést. Aztán nekivágtunk. Az első forduló nagy izgalmakat és néhány szomorú pillanatot is hozott, de erről most nem szeretnék beszélni. Négy nap után zártuk le a szavazást, ekkor derültek ki a megyei győztesek. Ez a 19 falu versenyzett tovább a második fordulóban.

Óriási küzdelem alakult ki a második helyért

A legjobb 19 faluból ketten szerettek volna képcserét kérni – ehhez természetesen nem járultunk hozzá. Pár nap szünet után jöhetett a döntő, amelyben óriási küzdelem alakult ki a második helyért.

Mert a Komárom-Esztergom megyei Súr gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.

Azt hiszem, hogy Súr volt az a falu, amely a legtöbbet tette azért, hogy nyerjen. (Erről majd a győztest bemutató riportunkban olvashatnak bővebben.) A második helyért három falu folytatott öldöklő küzdelmet.

A Tolna megyei Kisszékely alig maradt le a dobogóról Forrás: Kisszékely település

A Bács-Kiskun megyei Császártöltés, a Baranya megyei Feked és a Tolna megyei Kisszékely. A szavazás lezárása előtt fél nappal volt olyan pillanat, amikor Feked és Kisszékely között 5, azaz öt szavazat volt a különbség. Végül Tolna megye győztese maradt le a dobogóról.

Nem csak játék volt, közösséget is építettünk

Miközben ezúton is megköszönöm a játékban részt vevő valamennyi falu, polgármester, megyei közgyűlési szakember és szavazó részvételét, szeretném felidézni, miért találtuk ki ezt a nagyszabású és rengeteg embert megmozgató játékot.

Az én titkos favoritom a Heves megyei Szarvaskő volt Forrás: Szarvaskő település

Az elsődleges célunk az volt, hogy olyan helyekkel ismertessük meg az olvasókat, amelyekről nagyon kevés szó esik. Vagy teljesen ismeretlenek az országjárók számára.

Arra viszont magam sem gondoltam, hogy ennek a játéknak mekkora közösségformáló és -építő ereje lesz.

Az első három helyezett falut meglátogatva bizonyosodhattam meg erről. Márpedig ennél többet nem is remélhettünk akkor, amikor elkezdtük keresni Magyarország legszebb fekvésű falvát.

Ezen a héten három cikkben mutatjuk be a verseny első három helyezettjét. Sorrendben a harmadik Fekedet, az ezüstérmes Császártöltést és a győztes Súrt.