Öt izgalmas szurdoktúra szép őszi hétvégékre

szurdoktúrák
A Rám-szakadékhoz vezet az egyik legnépszerűbb magyar túraútvonal
Vágólapra másolva!
Van, aki a kilátókért rajong, van, akit a barlangok titokzatossága vonz, mások pedig azt állítják, hogy nincs izgalmasabb egy sziklafalakkal szegélyezett, mély völgybe vezető túránál. Nekik ajánlunk öt hazai szurdokot, ahol megcsodálhatják Magyarország legmagasabb vízesését, bebújhatnak az Ördöglikba, sőt akár kuszmára is bukkanhatnak.
Vágólapra másolva!

1. Évmilliókról mesélő mészkőformációk – Dera-szurdok

1,5 kilométer a Pilis egyik legszebb útvonalán. Nemcsak azért érdemes kipróbálni, mert kedveljük a meredek sziklafalakat és a kis vízeséseket, hanem mert közel van a fővároshoz, így

egy álmos hétvégi ebéd után is simán ki lehet ruccanni ide,

hogy lejárjuk a kalóriákat.

A meredek szurdokvölgyet a Dera-patak (a környék szerb lakóitól eredő elnevezés jelentése hasadék, rés) alakította ki. Hívják pomázi, pilisszentkereszti vagy Kovács-pataknak is, és hol előtűnik, hol elbújik a szemrevaló természeti környezetben.

A Dera-szurdokban mesébe illő kis hidakon kelhetünk át a völgy egyik oldaláról a másikra Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A szurdokvölgyben mesébe illő kis hidakon kelhetünk át a völgy egyik oldaláról a másikra, a tanösvényen pedig ismereteinket is bővíthetjük. Érdemes a völgy meredek falát is tanulmányozni, mert szépen kirajzolódnak a földtörténeti középkor triász időszakában képződött dachsteini mészkő vastag padjai.

A növényvilág rajongói is örülhetnek, mert gyertyánok, hegyi és korai juharok, bükkök és hegyi szilfák között barangolhatnak, de van itt hölgypáfrány és erdei pajzsika is. A patakban apró rákok és ízeltlábúak nyüzsögnek, de

él az erdőben lábatlan gyík, vagyis kuszma is,

amelyet alakja miatt a túrázók gyakran siklónak néznek.

Megközelítés: Pilisszentkeresztről az Országos Kéktúra útvonalát érdemes követni.

2. Ahol könnyeket hullat a völgy fala – Kőszikla-szurdok

Zalakaros mindössze 22 kilométerre, Nagykanizsa csak 16 kilométerre fekszik Nagybakónaktól. A település közelében különleges, a felső pannon homokba, homokkőbe és márgába ékelődött szurdok vár a kalandos kirándulások kedvelőire.

A mély mederben misztikus atmoszférát teremt a sokféle homokkőalakzat,

csapadékos időjárás esetén ráadásul víz szivárog a falakból, mintha csak könnyeznének.

A Kőszikla-szurdokban különleges növényeket is találunk Forrás: Turista Magazin archív/Kovács Attila

És ha ez nem lenne elég, a völgy különleges mikroklímájának köszönhetően olyan növényeket találunk itt, amelyek nem jellemzőek dombvidéken, például madárfészek kosbort vagy a sziklákat nagy felületen borító májmohát.

Megközelítés: Nagybakónak irányából a kék sáv jelzésen. A haladást 6-7 kilométer hosszú tanösvény és létrák segítik.

3. Misztikus kőtenger a Bakonyban – Ördög-árok

Nem tudjuk, mit szólna Dante Alighieri a beszédes elnevezéshez, de az biztos, hogy minket simán rávesz arra, hogy bakancsot húzzunk, és meg se álljunk a Dudar és Bakonyoszlop között található, természetvédelmi oltalom alatt álló szurdokig, amely közel két kilométeren keresztül ejti ámulatba a túrázót.

A meder alján óriási, mohás sziklák nyújtózkodnak az ég felé a hatalmas páfrányok között,

a völgyoldal fala pedig csaknem 50 különböző méretű fülkét, hasadékot rejt.

A labirintusszerű ösvények fölött sűrű lombkorona burkolja különös félhomályba a katlant.

Az Ördög-árok legizgalmasabb pontja az Ördög-gát Forrás: Turista Magazin archív/Csesznek község önkormányzata

A sejtelmes környezethez a Bakony legnagyobb barlangja dukál, amely Ördöglik néven írta be magát a hazai természetjárás történetébe. Nem véletlenül. A 168 méter hosszú és 20 méter mély természeti képződmény több teremből és folyosóból áll, de lámpa és kötél nélkül nem járható végig.

Ha ez mind nem lenne elég, a szurdokban találjuk az Ördög-gátat vagy más néven Gizella-átjárót is, ahol egy hatalmas szikla állja el az utat, ezért

egy alig kétméteres hasadékon kell átküzdenünk magunkat

egy 4-5 méteres vaslétra segítségével.

Megközelítés: Legegyszerűbben Bakonyoszlop felől juthatunk el az Ördög-árokhoz. A templom mellett a piros kereszt jelzésű turistaúton kell haladni, majd egy erdős szakasz után a piros sáv jelzést követve érjük el a medret.

4. A sziklaroppantó patak nyomában – Ilona-völgy

Az ország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhatagához, az Ilona-vízeséshez egy közel 7 kilométeres túraútvonalon juthatunk el. A Mátra egyik legszebb része ez, a szurdokban az Ilona-patak a Cserepes-tető (734 méter) és a Marhád (606 méter) meredek oldala között több helyen tör utat magának a sziklák között, hogy a katlan végén, az utolsó sziklán is átjutva mintegy 10 méter magasról zuhanjon alá.

Az Ilona-völgyet a Mátra egyik legszebb részén találjuk Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A 20-30 méteres bükkfákkal teli erdő mélyén megbújó völgyben megismerhetjük a Keleti-Mátra földtani értékeit és az egykori ércbányászat emlékeit. A közepes nehézségű túraútvonalon olyan különlegességeket találunk, mint

a 18. század végén megnyitott Etelka-táró, a Timsós-fejtés vagy az Ördög-gátak.

A szurdokban vezető tanösvény egész évben szabadon látogatható, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetést is biztosít a bejárásához, ha igényeljük.

Megközelítés: A vízesésig vezető út Parádfürdő keleti végénél, a Károlyi-kastély (Rákóczi-fa) mellett kezdődik, majd az Ilona-patak mellett, a zöld sáv jelzésű turistaúttal összefonódva vezet a természeti képződményig.

5. Az ország kedvence – Rám-szakadék

A Rám-szakadék az ország egyik legismertebb szurdoka, évente több mint 60 ezer természetjáró keresi fel. Az 1000 méter hosszú szakadék sziklafalain a 15 millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenység nyomaira bukkanhatunk. Mélysége sok helyen több mint 35 méter, míg szélessége olykor a 3 métert sem éri el. A mederben mindig csörgedezik a víz, nagy esők idején és hóolvadáskor pedig patakká duzzad.

A Rám-szakadékhoz vezet az egyik legnépszerűbb magyar túraútvonal Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Megközelítés: A szakadékhoz egy hosszabb és egy rövidebb útvonalon is eljuthatunk. A nagyjából 7 kilométer hosszú túra Dömösről indul és a Szőke-forrás-völgy, Rám-szakadék, Lukács-árok, Szőke-forrás-völgy útvonalon halad Dömös felé.

A másik útvonal 17 kilométer hosszú, ezt csak gyakorlott túrázóknak ajánljuk. A Rám-szakadék felső pihenőjéig a rövidebb túrával azonos nyomvonalon halad, de nem kanyarodik vissza Dömös felé a Lukács-árokba, hanem először felvisz Dobogókőre, majd a Prédikálószékre, és a Vadálló-kövek érintésével ér vissza Dömösre.

Forrás: Turista Magazin