Városnézés fedél nélkül

Palota hajléktalantanyával, jóindulatú kofák és kérges szívű parkfenntartók. Ilyenekkel is megismerkedhetünk, ha bevállalunk egy rendhagyó városi sétát, ahol a hajléktalan idegenvezető saját élete stációin vezet végig.

„Itt élt az első trauma hajléktalanként. Akkoriban utcáról jártam dolgozni. Itt éjszakáztam a padon, amikor fejbe vertek, és kiraboltak. Elvették a pénzemet, a telefonomat” – int a Fővám tér északnyugati része felé Józsi, aztán témát vált: „Idén ünnepeljük Ybl Miklós születésének 200. évfordulóját, sétánk során több általa tervezett épületet is láthatunk majd. Itt szemben van például a Fővámpalota…”

És már sorolja is, mikor épült az épület, mire használták, mikor költözött be a közgazdasági egyetem. Aztán rátér a mellette álló Nagycsarnokra. Itt az építési évszám és más jellemző adatok után megjegyzi, vannak árusok, akik segítik a hajléktalanokat ételosztással: zárás előtt a megmaradt ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket adják oda nekik a galérián. Furcsán indul ez a városnéző séta, az szent. A váratlan témaváltásokon azonban nem lepődik meg a kéttucat főnyi hallgatóság.

Józsi ugyanis már sok éve hajléktalan, bár a ruházatán és a kiállásán ez nem látszik meg. Amellett, hogy kiemelt terjesztője a Fedél Nélkül című hajléktalanújságnak, most a Menhely Alapítvány rendhagyó városnéző sétája, a Lépjen be újra a nappalimba idegenvezetője.

Fotó: Origo

A résztvevők pedig a téma iránt fogékony, zömében budapesti lakosok közül kerültek ki. Van köztük fiatal szociológus, nyugdíjas, kereskedelmi cégnél irodavezető, környezetvédelmet hallgató doktorjelölt, corvinusos egyetemista, banki alapítvány munkatársa, sőt egy Budapesten élő moldovai festőművész is. Többüknek volt már dolga rászorulókkal, ki hajléktalanszínházban segített, ki hátrányos helyzetű gyerekek ügyeit intézte, ki szociális bérlakások önerős felújítását szervezte, de általában elmondható róluk, hogy a főváros szociálisan érzékenyebb lakosai közé tartoznak.

Többségüket a hajléktalanlét közelebbi megismerésének vágya hozta a Facebookon hirdetett sétára. A szociológus például olyan kérdésekre kereste a választ, amit az utcájában élő otthontalannak – akit rendszeresen segít – nem mert feltenni, a doktorandusz csak kíváncsi volt, a magyart törve beszélő festőművészt pedig az a kérdés foglakoztatta, hogy „miért választja valaki a hajléktalanságot”. Kérdéseire mindenki megkapta a választ, sőt még többet is.

A Norvég Piknik részeként (ezt a kormány által sokat támadott Norvég Alap támogatásából részesülő civilek szervezik, hogy az emberek közvetlenül megismerhessék munkájukat) összehozott tarka menet – többen biciklijüket tolva jöttek – végigjárta a Belső-Ferencvárost, de Józsi nem kimondottan a közismert nevezetességeknél állt le előadást tartani. Saját hajléktalansága történetének stációin vezette végig a csoportot, kendőzetlennek tűnő őszinteséggel.

Fotó: Origo

A Csarnok téren többek között az Elmű trafóháza alatti helyiségről mesél, ahol régen sokat segítették őt is és sortársait is az áramszolgáltató munkatársai, de mára már nem engednek oda otthontalanokat. Megállunk pár percre annál a Mátyás utcai háznál, ahonnan az utcára került, de az még nem derül ki, miért. A közértnél, ahol a biztonsági őrök megengedik a hideg napokon, hogy a szellőztető-berendezés langyos fuvallatánál melegedjen. Annál a kocsmánál, ahol néhány éve, nap nap után éjszakába nyúlóan várta főbérlőjét az egész napi munka után a fáradtságtól az asztalra borulva. Csak mert az nem adott neki kulcsot a lakáshoz, és rendszeresen nagyon későn ért haza, közben napi 800 forintot kért tőle az ágybérletért. A Bakáts téren, ahol iskolába járt, és ahol régen beengedték a hideg templomba, vagy a Schöpf-Mérey kórház mára üres épületénél, ahol az anyja betegeskedett. Nem marad ki az a Lónyay utcai ház sem, ahol Józsi jelenleg szobát bérel a Menhely Alapítvány támogatásával.

A sétát az alapítvány munkatársai is végigjárják, alkalmanként kiegészítve a férfi személyes történetét, ráirányítva a figyelmet a hajléktalanság mindennapi nehézségeire: a fizetős nyilvános vécék használatának korlátaira, a boltok szellőztetőihez, üzletek ablakainak parapetjeihez szerkesztett, leülést, lefekvést akadályozó rácsokra, az alkalmankénti hatósági vegzálásokra, az esetleges albérlethez szükséges kaució kifizetésének nehézségeire. Vagy éppen az állandó lakcím hiánya miatt őket érő hátrányokra: nehezebb munkát találni, nem számít belföldi személynek, nem választhat, nem lehet jogosítványa, nincs társadalombiztosítása, nem jut neki szociális segély.

Fotó: Origo

Józsi pedig mesél a Corvin mozi kijáratának árkádjairól, ahol régen az utolsó előadás után odaengedték aludni a biztonsági őrök. A kiszolgáltatottságról, hogy a rosszul táplált hajléktalan „támadási felületet ad”, mert nem tud elszaladni az őt kirabolni akarók elől. Arról, hogy az utcáról járt be dolgozni – vezető villanyszerelő volt, mondja –, és egy darabig fenn tudta tartani a látszatot, hogy minden rendben.

A séta egy Práter utcai szuterénben fejeződik be, a Menhely Alapítvány nappali melegedőjében, nem messze a Pál utcai fiúk golyózó szoborcsoportjától. A festőművészt kivéve – aki az Üllői útnál elbiciklizett – mindenki végigjött, és még bő másfél órán át zajlik a társalgás Józsival és az alapítvány munkatársaival.

Kiderült többek között, hogy

• hányfajta és milyen szálláslehetőségre számíthatnak a fedél nélkül maradottak, ha nem az utcán alusznak: háromfélére: fapados, átmeneti szálló, támogatott külső fekvőhely - de utóbbi két esetben már elvárják tőlük, hogy félre is tegyenek a bevételeikből
• miért nem szeretik sokan a hajléktalanszállókat, és vállalják az utcán alvás kockázatait. „Nem viselik el, ha mellettük mocorog valaki, ha hozzányúlnak a személyes cuccaikhoz a gyakran 50-60 fős termekben.”
• kik értékesíthetik a Fedél Nélkült – semmiképp nem az azzal koldulók. A lapot saját pénzből meg kell vásárolniuk és még pár feltételt is teljesíteniük kell azoknak, akik hivatalosan is árulhatják.

Józsi is mesél még a sorsáról. Hogyan próbálta eleinte munkatársainál meghúzni magát, amikor utcára került. Hogyan vesztette el az állását, amikor 2007-ben meghalt a főnöke, hogyan segített neki a nappali melegedő, hogy átvészelje a legnehezebb időszakot, mennyit tud megkeresni a lap értékesítésével, és mekkora összegből gazdálkodik egy hónapban (körülbelül 60 ezer forintból, amiből 30 ezer az albérlet, de igyekszik spórolni). Elárulta azt is, miért került az utcára. Ön is megkérdezheti, ha jelentkezik a legközelebbi sétára.

Fotó: Origo