Elakadt a lélegzetünk a Pilisben

Az ember hajlamos egzotikus utakról álmodozni, és nem látni a fától az erdőt. Pedig Magyarország tele van erdővel és tengernyi szépséggel. Mielőtt meghódítanánk a Himaláját, másszunk fel Dobogókőre!

A fényképen háttal állok, előttem végtelennek tetsző kilátás. Sehol egy épület, csak dombok és völgyek narancssárgállanak az őszi falevelektől. „Hova utaztál már megint?” – kérdezik a barátaim. „Hova? Hát 40 percre Budapesttől. A Pilisbe!”

Amióta elkezdtük a Kéktúrát – másfél éve – folyamatosan olyan helyekre jutunk el az országhatáron belül, amilyenekről álmodni sem mertünk. Már csak azért is érdemes újra meg újra szemügyre venni ezeket a képeket, hogy eszünkbe jusson, nem a Himaláját kell megmászni, ha még Dobogókőt sem hódítottuk meg.

Egy vadászház teraszán (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Brückner János

Dobogókőre gyalog is érdemes felmenni a Dunakanyarból indulva, de mi inkább fentről kezdtük a túrát, mert a négynapos hosszú hétvége miatt az egyik hotelben vertünk tanyát. Tömegközlekedéssel a legegyszerűbb, ha HÉV-vel Pomázig utazunk, majd onnan az óránként induló busszal megyünk tovább. Közben a restik egyikében – esküszöm, Pomázon egész bizniszhálózat épül a várakozókra – hamisítatlan sonkás-sajtos melegszendvicset ehetünk egy pikoló sörrel.

Hogy valóban Dobogókőn van-e a Föld szívcsakrája, annak eldöntése nem az én dolgom. De hogy a hely szakrális jellegét komolyan vevő Zsindelyes Vendégházban tett látogatás felmelegíti a szíveket, az biztos. Mi minden napot itt kezdtünk, és itt is fejeztünk be. A nyitott kandallóban pattogó tűz mellett reggelente presszókávét ittunk, este pedig egy bögre forró gyömbérrel melengettük átfagyott ujjainkat, és vega növényi zsíros kenyérrel meg házi kacsamájpástétommal kényeztettük magunkat.

A Makovecz Imre tervei alapján 1980-ban épült zsindelytetős ház eredetileg azzal a céllal készült, hogy a közeli sífelvonó villanymotorja ne a szabadban álljon, és, hogy a síelőknek legyen melegedőjük. Ma kirándulókkal van tele, viszont nem árt, ha tudjuk, hogy este 7-kor bezár. Mellette pár jurta áll, az egyikbe bekukkantottunk – matracok alkotta puritán berendezés –, mindegyik bérelhető.

Felderítő üzemmód

Az első napot mindig szeretem a környék feltérképezésére szánni, és itt bőven akadt látnivaló a közvetlen közelben is. Érdemes egy kisebb, körülbelül két kilométeres túrát tenni a puha mohával borított, vadregényes Zsivány-sziklákhoz, ahol a 25–30 méter magas sziklafalak egy 100 méteres sikátort zárnak közre. Ezek a kőtömbök olyanok, mintha nyugodt, meditáló bölcsek lennének az erdő mélyén. Megnéztük a „betemetett padot is”, amely az egyik szikla tövében áll magányosan.

Zsivány-sziklák (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Brückner János

Dobogókő központjához közel két csodaszép kilátó is van, mindegyik rálátással a Dunakanyarra. A „belvárosban”, a Dobogókői Turistaház mögött van az egyik, maga a Dobogókő. Ennél valamivel szebb a kis sétával elérhető Rezső-kilátó, ahol tényleg drámai látvány tárul a szemünk elé. Dombok és völgyek, ameddig a szem ellát, színekben fürdő fák, távolabb a kanyargó Duna. Sehol egy épület, a Visegrádi-hegy is másik oldalát mutatja. Egy termosz teával órákat el lehet itt időzni, kár, hogy nagyon hamar lemegy a nap.

A Zsindelyes Vendégháztól indulva két nagyobb túrát tettünk. Ilyenkor télen már elég hideg van, és hamar sötétedik, érdemes időben indulni, és nem túl sokat vállalni. Hat-hét órás távok nézelődéssel, pihenéssel bőven megteszik, főleg, hogy a Dobogókőről bármerre indulunk el, egy biztos: ha ott a szállásunk, akkor este vissza kell másznunk oda!

Útlevél sem kell hozzá

Az első hosszú túra a Király-kúti vadászház felé vitt, a kékről a piros vonalas jelzésre tértünk rá a Szőke-forrás völgyében, ahol csörgedező patak mellett visz az út. Mivel októberben adták át a Rám-szakadékban a felújított túraútvonalat, egyértelmű volt, hogy azon kapaszkodunk fel. Annál is inkább, mert a szakadékban a torlódások elkerülése miatt az ajánlott haladási irány a lentről fölfelé, hétvégén pedig nemcsak nem tanácsos, hanem tilos is a másik irányba menni.

A Rám-szakadék annyira közismert kirándulóhely, hogy szinte szégyen, hogy eddig nem láttam. Az élménybeszámolók alapján izgalmas mászásokra és izzasztó kapaszkodásokra készültem, és bár az egy kilométer hosszú szakadékban helyenként tényleg kell a kapaszkodókorlátokat használni és lépcsőket mászni, az út maga szó szerint gyerekjáték, azaz gyerekeknek is jó mulatság. Ami egyáltalán nem baj, mert rengeteg a látnivaló: sziklafalak, kapaszkodó gyökerű fák, vízesések. Maga az útvonal két, két és fél óra, és tényleg nagyon szépen ki van építve.

Kiépített korlát a Rám-szakadékban (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Brückner János

A második hosszú napon a Kéktúra útvonalról a piros háromszögre kanyarodtunk az Akasztó-hegy felé, mert már a dobogókői kilátón is felkeltették figyelmünket a Vadálló-kövek alakzatai. A Prédikálószék és a kövek felé végig hegygerincen visz az út, így innen pont azt csodálhatjuk meg, ami a kilátóról értelemszerűen nem látható: a Dobogókő csúcsát.

A Szentfa-kápolna faragott épülete és a padok igazi termoszteás szalonnázásra hívogatnak. Felfelé a Rám-szakadékkal párhuzamos, lájtos Lukács-árok útvonalon tértünk vissza.

Az utolsó napi túra egyúttal hazafelé is vezetett, vagyis elindultunk lefelé a hegyről. Érdemes gyalog menni a Dunakanyarba, mondjuk Dömösre, ahol a hajóállomás büféjében a dunai kilátásban gyönyörködve fogyaszthatjuk el jól megérdemelt ebédünket. Aztán irány haza, ami nagyon nem akaródzik. Mert 40 percre Budapesttől egészen más, egyszerre szívmelengető és vadregényes világ tárul elénk. És még útlevél sem kell hozzá.

Légy az Origo Indulási Oldalának szerzője!