Ismét változik a kézipoggyászok felvitelének rendje a Wizz Airnél

Wizz Air kézipoggyász
Vágólapra másolva!
A november 1-jétől életbe lépő szabályzat szigorúbb, de legalább egyértelmű lesz.
Vágólapra másolva!

A Wizz Air az elmúlt évben többször is módosította a kézipoggyászok felvitelének szabályozását. A cél kimondva vagy kimondatlanul hármas volt: egyrészt rövidíteni a gépek forduló idejét azzal, hogy minél több csomagot feladnak az utasok, másrészt növelni a díjbevételeket azzal, hogy minél többen az elsőbbségi beszállást válasszák, végül pedig, hogy elférjenek a kézipoggyászok a fedélzeten. Amint az a kísérletezgetésekből nyilvánvalóvá vált,

egyik rendszer sem váltotta be teljesen a hozzáfűzött reményeket.

Forrás: Wizz Air,Arpad Foldhazi

A jelenleg még érvényes szabályzat alapján – amelyet előzetes kommunikáció nélkül vezettek be augusztusban – az utasoknak (elvileg) kötelező feladni a 40x30x18 centiméternél nagyobb, de 55x40x23 centiméternél kisebb, és legfeljebb 10 kg-os kisbőröndöket. Ezt ugyan egyelőre továbbra is ingyenesen lehet megtenni, ám két nagy probléma van vele: nincs szankció arra, ha valaki megszegi a szabályt, ráadásul a kézipoggyászukat feladók egy második kistáskát is felvihetnek, ami elvileg csak az elsőbbségi (priority) utasoknak jár plusz díj fejében.

Egyértelműbb szabályozás jön

A Wizz Air ezért most ismét módosít a szabályokon, és – a Ryanair szintén nemrég bejelentett új gyakorlatát követve fizetőssé teszi a nagyobb „kézipoggyászok" feladását november 1-jétől a nem elsőbbségi utasok számára. Ettől kezdve ugyanis egy legfeljebb 40x30x20 cm-es kis táskát lehet felvinniük ingyenesen (ez kis enyhítés a jelenlegi 40x30x18 cm-es korláthoz képest),

az ennél nagyobbat kötelező lesz külön díjért feladni.

Ezt 7 és 12 euró közötti áron tehetik meg attól függően, hogy főszezonban vagy azon kívül utaznak, miután a Wizz Air a meglévő 20 és 32 kg mellé bevezeti a legfeljebb 10 kg súlyú feladott poggyász kategóriáját is.

Forrás: Wizz Air

Azoknak az utasoknak, akik korábban WIZZ Priority nélkül foglaltak, és kézipoggyászuk meghaladja a 40×30×20 cm-t, a beszállítókapunál a túlméretes csomagra 25 euró többletdíjat kell fizetniük. Amennyiben a poggyász mérete nem haladja meg az 55×40×23 cm-t, és az ülés feletti poggyásztartó rekeszben van elegendő hely, felviheti a csomagot a fedélzetre. Ha nincs elég hely, a poggyász a repülőgép csomagterébe kerül. Az utasok személyes tárgyaikat kivehetik a poggyászból, mielőtt az a csomagtérbe kerül.

Az október 10-e előtt foglalt, 2018. november 1. utáni időszakra szóló WIZZ Priority nélküli foglalásokhoz a Wizz Air díjmentesen hozzáad egy 10 kg-os feladott poggyászt. Ugyancsak kedvező hír, hogy a szintén korábban foglalt és november 1. utáni időszakra szóló, de feladott poggyászt tartalmazó foglalásokhoz díjmentesen WIZZ Priority szolgáltatást ad a légitársaság.

Az elsőbbségi szolgáltatást megvásároló utasok – ahogy jelenleg is – a 40×30×20 cm-es kistáska mellé egy további fedélzeti kézipoggyászt (legfeljebb 55x40x23 cm) is felvihetnek magukkal. Ennek díja 5-12 euró között változik online vagy telefonon vásárolva, illetve 25 euró a repülőtéren.

Novembertől tehát olcsóbb megoldás lesz priorityt venni, amivel fel is lehet vinni a legfeljebb 55x40x23 kézipoggyászt, mint elsőbbégi beszállás megvásárlása nélkül, kötelező módon feladni azt.

Ez elvileg ismét oda vezethetne, hogy túl sok kézipoggyászt akarnak felvinni az utasok, és át kéne azokat tenni a poggyásztérbe a beszállókapunál. A légitársaság azonban korlátozhatja az egy járatra kiadható elsőbbségi beszállások számát, hogy elkerülje ezt a helyzetet.