Most szállást is lehet foglalni a csokoládéból készült házban

csokiház
Vágólapra másolva!
Nem is drága, viszont sietni kell vele.
Vágólapra másolva!

Egy olyan házikóban felébredni, amely teljes egészében csokoládéból épült, tündérmesének tűnhet, de most néhány szerencsés turista számára valósággá válhat. Párizs egyik külvárosában, Sévres-ben a a Cité de la céramique nevű kerámiamúzeum kertjében ugyanis másfél tonna csokoládéból felépítettek egy 18 négyzetméteres házikót, amely négy ember elszállásolására alkalmas.

A Chocolate Cottage egy csokoládészobrokat készítő mester, Jean-Luc Decluzeau alkotása, aki a padlótól a mennyezetig mindent ebből az édességből készített, beleértve a szekrényeket, az órát és a csillárt is. A házikót le lehet foglalni a Booking.com oldalán, és

nem is drága, mindössze 50 euró (16 200 forint) egy éjszaka.

de csak két éjszakát hirdetnek meg: szeptember 19-én október 5-re, szeptember 26-án pedig október 6-ra lehet foglalni délelőtt 10 órától. Azok, akik lemaradtak az akcióról, október 7-én délután nyílt napon tudják megnézni a különleges építményt.

Kattintson a képre, és nézze meg a galériát a csokoládéházról!

csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház
csokiház