A világ legmeredekebb utcáján felmenni igazi erőpróba - hajmeresztő képek

Baldwin Street
Vágólapra másolva!
Tervezési hiba eredménye, most özönlenek a turisták az új-zélandi városba.
Vágólapra másolva!

Amikor londoni mérnökök az új-zélandi Dunedin utcáit tervezték, aligha gondolták, hogy a Baldwin Street valaha a turisták kedvelt célpontja lesz. Mégpedig épp azért, mert a tervezéskor nem voltak tisztában a település topográfiájával, így

nem vették figyelembe az emelkedést.

A 120 ezres Dunedin Új-Zéland Déli-szigetének második legnagyobb városa, sőt, 1900-ig az egész ország legnépesebb települése volt. Itt működik például Új-Zéland első egyeteme, az Otago Egyetem. A felsőoktatási intézmények miatt Dunedinben a lakosság fiatal, az itt élők több mint ötöde 15 és 24 év közötti életkorú.

A 350 méter hosszú utca egy enyhe emelkedővel indul, azután azonban meredekbe vált, és dőlésszöge eléri a 19 fokot. Más szóval egy métert emelkedik minden 2,86 méternyi vízszintes távolság megtétele közben – írja az Amusing Planet. A Baldwin Street összesen 70 métert emelkedik a teljes hosszában.

Az utca alsó részének burkolata aszfalt, a felső részét azonban betonból építették, különben egy meleg napon lefolyna rajta az aszfalt.

A hátrány később előnyére fordult. Sok turista emiatt látogatja meg a várost, kedvelt fotótémák a „vízszintesbe fordított" ferde házak.

Kattintson az alábbi képre, és nézzen fotókat a különleges utcáról!

Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
Baldwin Street Dunedin
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
őrült utcák baldwin street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street
Baldwin Street