Pilóták utolsó szavai a gépük becsapódása előtt

2017.11.16. 05:00

Vajon mi játszódhat le egy utasszállító pilótájának fejében, amikor rájön, hogy nincs tovább, a gép hamarosan lezuhan? A repülők fekete dobozai a pilótafülkékben elhangzott beszélgetéseket is rögzítik, most az utolsó másodpercek hanganyagaiból válogatottunk a Sun összeállítása alapján.

Jó éjt, viszlát, sziasztok, meghalunk!

A LOT lengyel légitársaság 5055-ös járata Varsóból New Yorkba tartott 1987-ben, amikor nem sokkal a felszállás után a négy hajtóműből az egyik felrobbant, majd a mellette lévő másik is kigyulladt, valamint a magassági kormánylap is megsérült. A pilóták elvesztették az irányítást a repülőgép felett, és a Varsó mellett lévő Kabaty erdőbe zuhantak. A fedélzeten lévő mind a 183 ember meghalt, ezzel ez volt a legsúlyosabb légi baleset, amely egy Iljusin IL-62-es repülőgéppel történt. A pilóta utolsó szavai ezek voltak: "Jó éjt, viszlát, sziasztok, meghalunk!"

Azt ne tedd!

Néha a pilóták utolsó szavai többet elárulnak a pillanatnyi lelkiállapotuknál. Így volt ez 2016-ban a FlyDubai gépének rosztovi katasztrófájánál is, amely az erős viharban kétszer is átstartolt, mert nem tudott leszállni, végül a földbe csapódott.

A baleset helyszíneForrás: AFP

Az orosz Rosszija-1 tévécsatorna nyilvánosságra hozta a pilóta és a személyzet közti beszélgetést, az utolsó szavak, amelyek elhangoztak, ezek voltak: „Azt ne tedd!". Az eddigi vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a 62 ember életét követelő baleset oka emberi hiba volt, a Boeing 737-es pilótája elvesztette az orientációját.

Ennyi volt, fúk! B..... meg!

A Vladivostok Air 352-es járata 2001-ben Jekatyerinburgból Irkutszkon át Vlagyivosztokba tartott, ám Irkutszk repülőteréhez közeledve a pilóták elvesztették az irányítást a gép felett. A Tupolev Tu-154M típusú gép lezuhant, a rajta utazó 145 ember pedig meghalt. A balesetet a pilóta hibája okozta, akinek utolsó szavai ezek voltak: „Ennyi volt, fúk! B..... meg!"

Tulajdonképpen ezek a körülmények nem tűnnek nagyon jónak, ugye?

1979-ben az Air New Zealand 901-es járata kiránduló utat tett az Antarktisz felett. A McDonnell Douglas DC-10-30 típusú gépet technikai hiba rossz irányba vitte, és a Mount Erebus oldalába csapódott. A fedélzeten utazó mind a 257 ember életét vesztette. A fekete doboz hanganyaga alapján a pilótákat váratlanul érte az Antarktisz kemény időjárása, a kapitány pedig utoljára ezt mondta: Tulajdonképpen ezek a körülmények nem tűnnek nagyon jónak, ugye?

B..... meg, meghaltunk!

2009-ben, mielőtt az Air France 447-es járata az Atlanti-óceánba csapódott, a pilóta utolsó szavai ezek voltak: „B..... meg, meghaltunk!" Erre csak két évvel később derült fény, csak ekkor találták meg ugyanis a gép fekete dobozát.

Kiemelik a vízből a gép farokrészétForrás: AFP/Ho

A katasztrófához vezető események láncolatát az idézte elő, hogy a gép sebességét mérő Pitot-csövek a fűtés ellenére elfagytak. A Rio de Janeiróból Párizsba tartó Airbus A330-as repülőn 228 ember lelte halálát. 

Hát így járunk

Az Alaska Airlines 261-es járata 2000-ben a mexikói Puerto Vallartából San Francisco felé tartott, ám a pilóták elvesztették az irányítást a gép felett. A Los Angelesben tervezett kényszerleszállást már nem sikerült végrehajtani, így a McDonnell Douglas MD-83 a Csendes-óceánba csapódott. Az áldozatok száma 88 volt. A pilóta a végén ennyit mondott: „Hát így járunk".

Anyu, szeretlek

A Pacific Southwest Airlines 182-es járata egy magánrepülővel ütközött 1978-ben a pilóta és a torony hibájából. A San Diego mellett lezuhant gép fedélzeten lévő 135 ember meghalt, plusz még heten a földön tartózkodók közül. Másodpercekkel azután, hogy a kapitány kapaszkodásra szólított fel mindenkit, a személyzet egyik tagja ezt mondta: „Anyu, szeretlek".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK