A plafonnak csapódtak a légiutas-kísérők

Cathay Pacific Airbus A350
Vágólapra másolva!
Kényszerleszállás légörvény miatt.
Vágólapra másolva!

A Cathay Pacific Airbus A350-900 típusú gépe Hongkongból az ausztráliai Brisbane-be tartott a fedélzetén 264 utassal és 11 fős személyzettel. A repülő 29 ezer láb (8839 méter) magasságban repült majdnem 100 km-re délre Manilától, amikor egy órával az indulás után komoly légörvényen haladt keresztül.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Transport Pixels

A személyzet éppen az ételt szolgálta fel, amikor a repülő rázkódni kezdett. Az utasok beszámolója szerint a légiutas-kísérők a plafonnak csapódtak, majd visszaestek a légörvény miatt.

Az egész körülbelül 10 percig tartott.

Miután a kapitány megvizsgálta az utasok és a személyzet állapotát, úgy döntött, hogy megszakítja az útját Manilában, ahol rendben le is szállt. Hat légiutas-kísérőt és egy utast kórházba vittek a sérülései miatt, de később elengedték őket. A repülő körülbelül 3 óráig várakozott a földön, majd folytatta útját Brisbane-be – írja az Aviation Herald.