Most bejárhatjuk a világ egyetlen fővárosi borvidékét

bécs borvidék heuriger
Vágólapra másolva!
Ha eddig nem volt rá alkalmunk, most megtehetjük. A bécsi bortúranapon felfedezhetjük az egyetlen olyan borvidéket, amely egy főváros közigazgatási határain belül terül el. Ha mi is meghagytuk volna a Gellért-hegyen és a Sas-hegyen a szőlőültetvényeket, akkor nem Bécs lenne az egyetlen főváros a világon, ahol jelentős mennyiségű és minőségű bortermelés folyik.
Vágólapra másolva!

A bécsi bortúranap valójában két nap, szeptember utolsó, illetve október első napja. Három útvonal közül választhatunk, de akár az összeset bejárhatjuk, hiszen a három együtt is alig 25 kilométer. Mégis érdemes két napos túrában gondolkodni, hiszen egy borvidék felfedezése nem csak természetjárásból, hanem kóstolásból is áll. Ahhoz pedig idő kell.

A szőlőből rálátni a fővárosra Forrás: wikipédia

Bécs – a világ összes többi fővárosához képest egyedülálló módon – 700 hektár bortermő területtel rendelkezik.

190 borász gazdálkodik Kahlenberg, Nussberg, Bisamberg és Mauer dűlőin

– ott, ahol a Duna és a bécsi erdő közelsége ideális klimatikus viszonyokat teremt a szőlő számára.

Hangulatos heurigerek sora vár a dűlőkben Forrás: wikipédia

Három túra közül választhatunk

Az 1-es túra – Neustifttől Nussdorfig

Neustift am Waldétól indulunk, majd Sievering, Wien Cobenzl és Grinzing érintésével Nussdorfba érkezünk. Az egész útvonal tele van legendás borászatokkal, heurigerekkel (bécsi borozó, ahol friss bort és szezonális ételeket kínálnak, sokszor az ültetvény tövében), és gyönyörű kilátópontokkal a városra és a Dunára. A legszebb panoráma talán a Bellevuestraßéról és a Eichelhofstraßéról tárul elénk. A táv 10 kilométer, nem túl megerőltető, és tele van gasztronómiai csábítással.

Friss bor, helyi specialitások Forrás: wikipédia

A 2-es túra – Strebersdorftól Stammersdorfig

Ez a táv is szűk 10 kilométer, teletűzdelve gyönyörű szőlőültetvényekkel és hangulatos heurigerekkel. Ha gyerekekkel megyünk, érdemes betérni a bisambergi Magdalenenhofba, ahol egy kis gyerekgazdaság működik.

3-as túra – Ottakringtől Neuwaldeggig

Ez a körtúra mindössze 4,5 kilométer hosszú. A festői szépségű Wilhelminenberg-kastélytól indul, majd a Sprengersteigen és a Paulinensteigen keresztül ide is tér vissza. Jó borokból és helyi készítésű ínyencségekből (osztrák szakszóval: schmankerl) ezen a rövid távon sincs hiány.