Kövérek nem repülhetnek majd a dróntaxin

dróntaxi Dubaj
Vágólapra másolva!
Már nyártól beindulhat a szolgáltatás Dubajban.
Vágólapra másolva!

Akár már júliusban is elindíthatják Dubajban a dróntaxizást – nyilatkozta a dubaji közlekedési hatóság vezetője. Matar al-Tajer abból az alkalomból mondta ezt, hogy a World Government Summit nonprofit szervezet dubaji találkozóján kiállították az EHang 184 elnevezésű autonóm repülőeszközt.

A személyszállító drón folyamatosan kommunikál az irányító központtal,

az utastérben van légkondicionáló berendezés és 4G-s internet is. A drón hatótávolsága akár 50 kilométer, az akkumulátorai mintegy fél óráig képesek a levegőben tartani a 240 kilogramm nettó tömegű járművet.

A jármű egy legfeljebb 100 kilogrammos utast tud elszállítani. Akár 160 km/h sebesség elérésére is képes, ám a dubaji közlekedési hatóság elnökének tájékoztatása szerint jellemzően 100 km/h-val fog haladni – írja a Centre Daily Times.

A szolgáltatást egyelőre fix útvonalakon lehet majd igénybe venni.

Amikor az utas beszáll a fülkébe, egy érintőképernyőn kiválasztja a célpontot, és a drón automatikusan odarepíti. A járművet egy földi központból követik. „Ez nem csak egy modell. Valójában már kipróbáltuk, milyen ezzel a járművel repülni Dubaj égboltján" – nyilatkozta al-Tajer.

Szavazzon!

Ön kipróbálná a dróntaxit?