A magyar újságírót lenyűgözte a kanadai automata mosógép
A Montrealból érkezett lány elbűvölte a magyar újságírót
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A Brumi-mesekönyvek írója, Bodó Béla egészen Kétegyházáig utazhatott, hogy riportot írjon az Elek felé tartó vonatról. Bajor Nagy Ernő távolabbi célpontot választott – a neves újságíró hetekig kalandozott a Szovjetunióban, majd hazatérése után útinaplóban mesélte el élményeit. Osvát Katalin még náluk is sokkal szerencsésebb volt, mert háromrészes írásában mutathatta be a magyar olvasóközönségnek az osztrák fővárost, Bécset. Mindez hatvan éve, 1956-ban történt. Az akkori magyar sajtótermékek közül a Nők Lapja volt az az újság, amelyben rendszeresen megjelenhettek útleírások. Az olvasóközönség pedig imádta ezeket a beszámolókat, amelyeket esténként családi körben olvastak fel egymásnak. Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az akkori útleírásokból nyújtunk most át néhányat Önöknek.
A legtöbb útleírás természetesen a baráti országokról született. Ennek ellenére alig leplezett irigységgel olvasgattam Tarján Imre beszámolóját, amely a Túl az északi sarkkörön címet viselte. Az első sorok után jöttem rá, hogy a szerző nem Skandináviában, hanem a Föld leghidegebb pontjának tartott Jakutföldön kalandozott. A Szovjetuniónak ebbe a részébe, illetve a közeli Csukcs-félszigetre akkoriban nagyon kevés külföldi újságíró jutott el.
A csukcsok Leningrádban járhatnak egyetemre
„A hatvanadik szélességi fokon túl szaggatott vonal jelzi az északi sarkkört” – írta csukcsföldi beszámolójában Tarján Imre.
A kegyetlen Szibériának itt a legirgalmatlanabb területe kezdődik. Örök jég, északi fény, csontig hatoló hideg szél.”
„A Kamcsatka-félszigeten kétszáz évvel ezelőtt egy magányos magyar, Benyovszky Móric is bolyongott. Olyan emberek élnek itt, akiknek nem is olyan régen még sámánok parancsoltak. Évezredek hagyatéka volt az, mely ólmos súllyal húzta a múlt mélységébe a csukcs népet. Ennek a népnek akkor még írása sem volt.”
„Húsz éve, 1936-ban még senki nem tudott semmit saját, nagy országukról, amelyet Szovjetuniónak hívnak. Ma pedig már ott ülnek fiaik és lányaik a leningrádi vagy moszkvai egyetemeken, hogy a képzés után orvosokká, mérnökökké váljanak. Ahol nem olyan régen a sámánok dobszóval gyógyították a betegségeket, ma modern kórházak várják a betegeket.
Anadir, ez az új és ragyogó főváros az egykori füstös jurták helyén épült fel.
A település óriási gyártelepein ezerféle szőrmés állat bőrét dolgozzák fel. Csukcsföld gazdag ország lett. A valamikor legelmaradottabb nép száguldó irammal pótolja az évtizedek során mulasztottakat.”
A leírtakat itthon olvasó százezrek persze elképzelni sem tudták, milyen lehetett az élet a Szovjetunió e távoli szegletében.
A beszámolók nagy része sokkal inkább termelési riportra, illetve a szovjet nép nagyszerűségére korlátozódott.
Kevesebbet írtak arról, hol vannak az adott városok legszebb templomai vagy műemlékei. A sok azonos kaptafára készült beszámoló között üdítő volt olvasni M.M. (a teljes nevet sajnos nem sikerült kinyomoznom) útleírását a Görbe hegyek országáról, Macedóniáról.
Ohridban a semmiből szövőgyárak születnek
„A láthatár szélén a tenger mély kéksége világít, ez a végtelen kékség tükröződik vissza az Ohridi-tóban, amely nemcsak a halászoknak ad gazdag zsákmányt, hanem a legmodernebb vízierőműveket is táplálja. (Macedóniának amúgy nincs tengere, de a helyiek a tavat büszkén nevezik tengernek.) Macedóniát az itt élő emberek a görbe hegyek országának nevezik. Évezredek hagyományai találkoznak itt a modern technikával.”
„A százéves szőnyegszövő gépek szomszédságában most épült gépgyárak zakatolnak. A teherhordó öszvérek mellett a széles utakon gépkocsik poroznak el terheikkel. Az idősebb asszonyok emlékezetében még elevenen él a fél évszázaddal ezelőtt letűnt török hárem szörnyű nyomorúsága.
Macedónia a török hódoltságból 1912-ben szabadult fel.
De megtaláljuk itt a régi hellén kultúra maradványait, a világhódító római légiók kétezer éves nyomait, a bizánci birodalom aranyos szentképeiből, az ikonokból álló művészetet, vagy az évszázados török elnyomást idéző házak berácsozott ablakait. Ezen a földön született meg a szláv írás. Itt volt a bizánci képzőművészet őshazája. A macedónok Nagy Sándor, az ókor leghatalmasabb hadvezérének népe.”
„Nagy Sándor legendája a mai napig él. De ma új legendás történetek születnek a vízi erőműveknél, a szövőgyárakban, a bányákban, vagy éppen a zadrugákban, vagyis a szövetkezetekben. Egy szabad nép történelmet ír és ez a história a szemünk előtt születik meg.”
A börtönélet után Békésben vonatozott Bodó Béla
Nagy ritkán belföldi útleírások is felbukkantak az 1956-os Nők Lapja magazin oldalain. Bodó Bélát a gyerekek sokkal inkább a Brumi-mesekönyvek írójaként ismerhették, a felnőttek pedig onnan, hogy 1953-ban több hónapot töltött börtönben. A Népszava újságírója Sztálin halálakor „mélységes megrendülés” helyett „mélységes megrendelésről” értekezett.
Ezt a hibát pedig nem nézte el neki az akkori hatalom.
A börtönből szabadulva Bodó a Nők Lapjánál helyezkedett el, ott írta meg Békés megyei vonatozásának történetét. (Meg sok minden mást is. Bodó többször utazhatott a Szovjetunióba, ahonnan terjedelmes beszámolókkal örvendeztette meg olvasóközönségét.)
„Nemzetközi levegője van a Kétegyházáról Elekre tartó motoros vonatnak. Hatalmas termetű, báránybőr sapkás férfi falatozik a velem szemben lévő ülésen.
De nem kenyeret eszik szalonnával, hanem hagymát csak úgy, magában.
Úgy, mintha almát enne, vagy más gyümölcsöt, úgy harap belé. És piros bort is iszik utána szalmafonatú demizsonból. Az egész művelet valami kedélyes, olaszos jelleget ölt. Mellette két asszony, idősebb és ifjabb. Az idősebben barna báránybőr mellény prémjével befelé, ami alól kockás bő szoknya látszik ki.”
„De harsány, színes kockás. Az asszonyoknak olyan római profiljuk van, mintha a föld mélyéből előkerült római érmékből öntötték volna őket – de a mi barna agyagunkból. A két asszony románul beszél, de latinos zengéssel és szláv lágysággal. Derékszögben hozzájuk hosszú pad húzódik. Itt megint más a beszéd ritmusa, pattogó, pergő. Németül beszélnek.
Ugyancsak idős és fiatal nők, de mind sötét ruhásak.
Arcuk szinte mozdulatlan, kosaraikon hófehér kendő, alóla sonka piroslik és kalács fehérlik. De senki se eszik egy falatot se.”
A kanadai automata mosógép lenyűgözte a magyar újságírót
Említettem már, hogy 1956-ban szinte alig akadt olyan magyar átlagember, aki Nyugatra utazhatott volna. A női magazin egyik újságírója egy Kanadából Magyarországra érkezett lányt faggatott. A Montrealban élő fiatalasszony szívesen mesélt Kanadáról a magyaroknak. Az újságírónő már a bevezetőben igyekezett felhívni a figyelmet arra, hol is van pontosan Kanada.
„Kanadáról én eddig annyit tudtam, hogy az USA-tól északra fekszik” – így kezdődik az írás. „Lökhajtásos gépek repülik át a nagy óceánt, hogy aztán megérkezzünk Kanadába. Onnan érkezett hozzánk Lancsa Betti, aki egykoron Magyarországon nevelkedett, így nyelvünket is kiválóan beszéli.”
A továbbiakban a szerző tátott szájjal hallgatta Lancsa Betti beszámolóját. Kiderült, hogy Kanada tele van automata mosógépekkel és előre beállítható tűzhelyekkel.
Amikor a kanadai ember reggel elmegy, beprogramozza a masinát, estére az étel elkészül.
A mosógép egyszerűen nem hagyta nyugodni a szerzőt, háromszor is rákérdezett, majd azt ecsetelte, mennyire nehéz a kézi mosás. A nejlonpulóverek igazi megütközést váltanak ki az újságíróból, de Betti hamar felvilágosítja, hogy Kanadában sokan hordanak ilyet. A következő kérdés már úgy szólt, vannak-e színházak Kanadában?
„Sajnos nincsen kanadai színház, ezt mindenki nagyon bánja. Az egész országban nincs egyetlen állandó társulat sem. Ellenben minden házban ott van a televízió, amelyet az egész család bámul. Hétvégenként reggeltől estig. Nálunk ez a szórakozás.”
Nagy lelkesedés hatotta át a bécsi útleírást
Azért akadtak olyanok, akik eljutottak Bécsbe vagy Londonba. Nem sokkal a forradalom kitörése előtt jelent meg Osvát Katalin három részből álló beszámolója, amely a Bécsi kóstoló címet viselte. A zsurnaliszta a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség 160 tagú küldöttségével kelt útra. A császárvárosba a Deák Ferenc nevű gőzhajóval érkeztek. Osvát beszámolói olykor visszafogottságot tükröztek, de az újságíró egyszer-egyszer azért elengedte magát.
„Oda megyünk, ahova akarunk. Csakhogy hova akarunk? Ki tudja jól kiválasztani e hatalmas és gyönyörű város rengeteg látnivalójából azt a töredéket, amelyet a rendelkezésre álló rövid idő alatt megtekinthetünk? Maradt pár momentum.
A Práter óriáskereke számomra lenyűgöző volt, csakúgy, mint Schönbrunn kastélya.
A lélegzetem is elállt a Művészettörténeti Múzeum gazdagon berendezett termeiben. Egyiptomi szobrok, hatalmas faliszőnyegek, Tizianók és Velasquezek. Ellenben senki se gondolja azt, hogy a Duna Bécsben kékebb lenne, mint Budapesten.
Hiába a Kék Duna keringő, a folyó itt sem kék. Alig néhány órája léptem át a határt, de máris visszavágyom a szülőföldemre, amelyet itt a Deák Ferenc gőzös testesít meg. Lukács Margittal ebédelek együtt és jól esnek a hazai ízek.”
A magyar költő mongol kalandjai
A Nők Lapja 1956-os utolsó száma október 18-án jelent meg. A következőt már elsodorta a forradalom.
Október 18-án Kertész Magda Berlinben készült beszámolója került be az újságba.
Ennél is érdekesebbnek bizonyult azonban az október 4-én megjelent Jurták asszonya című mongóliai beszámoló, amelyet Jobbágy Károly írt.
„Vonattal 15 nap, repülőgéppel viszont csak három, hogy az ember megérkezzen Mongóliába” – írta Jobbágy. „Itt vagyunk a fővárosban, Ulánbátorban. Majdnem tízezer kilométert hagytam a hátam mögött. Elképesztő. Mikor már biztossá vált, hogy utazom, a térképen méregettem a távolságot és a szívem szinte a torkomban dobogott.
Úristen, micsoda út!
Szállni a levegőben és magam mögött hagyni a Fekete-tengert, a Kaukázust, Tádzsikisztánt és ki tudja még hány csodálatosságot. Minden leszállásnál az órát tekergetni, hiszen Irkutszkban más az időszámítás, mint Hátsó-Indiában, vagy éppen Mongóliában.
A szélben billegő gép ablakából jól láttam a fehér juhnyájakat, a lányt, aki a főváros melletti pusztaság egyik jurtájától gyalog indult el Ulánbátor felé. Észtvesztő izgalom ez számomra.
Gyerekkorom soha el nem hitt útleírásai elevenedtek meg a szemem előtt.
Keresem a rejtelmességet, a Rejtelmes Tibet nyomait, amelytől most igen messze vagyunk. De mégis, itt állok a Tibet szomszédjának is nevezett Mongóliában, a templomokon tibeti feliratok, az öregek értenek tibeti nyelven – nem is keveset. De akkor hol van a keresett rejtelem? Nincs, nem találom. Csak az idegen, számomra érthetetlen nyelv tart vissza attól, hogy oda ne lépjek némelyik ráncos arcú tibeti emberhez és beszédbe ne elegyedjek vele.”
Nem tudom, hogy vannak vele, de nekem ez a mongóliai beszámoló tetszett a leginkább. Ebben éreztem azt, hogy a szerzőt valóban megérintette a táj, az idegen emberek látványa. Bár a költőként ismert Jobbágy Károly saját bevallása szerint a magyaron és az oroszon kívül semmilyen más idegen nyelvet nem beszélt, hatalmas szókincsével, lírai látásmódjával az akkori idők legszebb útleírásait adta közre.
„Régen nem is volt az itteni lányok sorsa más, mint várakozni és vágyakozni a férfira, aki eljön, hogy feleségül vegye őket. Akinek a szülei a házasság fejében hajlandóak voltak néhány juhot, vagy tehenet adni. Ma már ez is másképpen van. A mongol lányok maguk választanak, aztán a szülők egymással megállapodnak.
De feleségként ugyanúgy nekik kell végezniük a lótej erjesztésének fáradságos munkáját, mint annak előtte.”
„A juhokat és a kecskéket is nekik kell fejniük. A feleségeknek azonnal meg kell tanulniuk a sajtkészítést. A mongol lányok nagyon bátor teremtések. Az egyikük egy szál furkósbottal lóhátról verte agyon azt a farkast, amely a nyájára támadt. A fegyverekkel is könnyen bánnak, ha kell, célzott lövéssel terítik le a farkasokat. Aztán, amikor a tiszta égbolton a csillagok felragyognak, a lány bemegy a jurtába, ahol várja őt a férje és a gyermeke. 1956, Mongólia. Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt az itteni utazás.”
Jobbágy Károly több részre tervezett beszámolóját az október 23-án kitört forradalom elsöpörte. Csak az első írása jelenhetett meg. A folytatást soha senki nem kérte tőle.
origo.hu
Zelenszkij üzent Magyarországnak
origo.hu
Gulácsi Péter mindent elveszített
metropol.hu
Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik
mandiner.hu
Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot
life.hu
Harry herceg sírva fakadt: újabb pofont kapott a királyi családtól
magyarnemzet.hu
Békemenet lesz június 1-jén
origo.hu
Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata
nemzetisport.hu
Jégkorong: megvan Don MacAdam utódja a szövetségi kapitányi poszton
she.life.hu
Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)
origo.hu
Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
origo.hu
Lemondott a teljes orosz kormány
origo.hu
