Búcsú a Tu-154-estől

Belavia Tupoljev Tu-154
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Utolsó járatát teljesítette a Belavia színeiben az utolsó, kereskedelmi forgalomban még közlekedő Tupoljev Tu-154-es – írta a Ch-aviation légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Ezzel megszűnt a típus európai kereskedelmi üzemeltetése.
Vágólapra másolva!

Az egykor népszerű szovjet géptípus utolsó járatán Minszkből a fehérorosz Gomelbe közlekedett. A cég tájékoztatása szerint a flottából véglegesen csak december végén vonják ki, addig az ország északi részébe charterjáratként munkásokat fog szállítani.

Még két másik cégnél van

Ezzel az utolsó még kereskedelmi forgalomban közlekedő Tu-154-es is távozott, a világon már csak két légitársaságnál van ez a típus: az észak-koreai Air Koryo, valamint a jakutföldi regionális Alrosa.

Az unióból a típus korábbi verzióit már kitiltották, mivel hajtóműveik túl zajosak.

A Belavia egy évvel ezelőtt tervezte, hogy leállítja az utolsó Tupoljevét is, 2015 júliusában a Genf–Minszk járat lett volna az utolsó, de a gépet tovább üzemeltették.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Anna Zvereva

A Tu-154-es a Szovjetunióban készült, három hajtóműves, keskeny törzsű gép, amelyet a Boeing 737-es ellenfelének szántak. Az először Kuznyecov, majd később csendesebb és nagyobb teljesítményű Szolovjov hajtóművekkel szerelt típus 1972-ben mutatkozott be az Aeroflotnál, gyártását 2013-ban állították le 1026 példány előállítása után.

A Malév is repült vele

Elsődleges üzemeltetői szovjet, orosz regionális légitársaságok, valamint az Aeroflot voltak, de a Malév is repülte a típust 2001-ig.

A Tu-154-esekhez kötődik két Malév-baleset is,

a bejrúti járat 1975-ös tengerbe zuhanása, valamint a thesszaloniki járat 2000-es balesete, utóbbiban nem sérült meg senki, de a gépet le kellett selejtezni.