Radikális dolgozók az Air France-nál?

Air France Airbus A319
Vágólapra másolva!
Egy francia hetilap szabotázsgyanús esetekről ír, a légitársaság cáfol.
Vágólapra másolva!

Fokozott készültségben áll az Air France és a francia titkosszolgálat, mivel a közelmúltban több eset is arra utalt, hogy a légitársaságnál radikális alkalmazottak dolgoznak – írta a Le Canard enchaîné francia hetilap egy titkosszolgálati forrásra hivatkozva. Az Air France állítólag azután értesítette a hatóságokat, hogy 40 kerozintöltő-fedélen Allah akbar (Isten a leghatalmasabb) címkét találtak.

Gyanús esetek

Az elmúlt hónapokban több olyan jelenség is előfordult a hetilap szerint, ami aggodalomra adott okot a légitársaságnál. A pilóták például visszatérő problémaként jelezték annak a szabályozó motornak a meghibásodását, amellyel a hajtóműveket irányítják a pilótafülkéből. A vizsgálat a lap forrása szerint egy iszlám hitre áttért alkalmazottat gyanúsított a szándékos elkövetéssel, aki

hamarosan elhagyta az országot, és Jemenben tűnt fel.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Aero Icarus

Két másik alkalmazottat azzal gyanúsítanak az Air France-nál, hogy több vészcsúszdát is megrongáltak a karbantartó üzemben. Augusztusban pedig egy, a betonon szolgálatot teljesítő alkalmazott állítólag azért tagadta meg a kiszolgálást az egyik repülőtől, mert annak pilótája nő volt. Egy másik gépen az utasok képernyőjén követhető térképen Gázára cserélték Izrael nevét.

Félrevezető információk

Az Air France cáfolta a „megalapozatlan rémhíreket” és a „hamis információkat”. A légitársaság szerint egyetlen szabotázsakciót sem erősítettek meg vagy azonosítottak be. A cég arról biztosított mindenkit, hogy a személyzet és az utasok teljes biztonságban vannak – írja a Le Figaro.

Hordár a Roissy reptéren Párizsban (képünk illusztráció) Forrás: AFP/Fred Dufour

A L'Expressnek nyilatkozó, az ügyekre rálátó forrás ugyancsak pontatlannak nevezte a hetilap által közölt információkat. A női pilóta által vezetett gép kiszolgálásának megtagadását például „városi legendának” nevezte, amelyről az Air France-nak nem volt tudomása.

Voltak kisebb incidensek, amelyek magatartásbeli problémákra vezethetők vissza” – mondta a lap forrása.

Ügynökök a terepen

Az Air France-tól függetlenül a párizsi Roissy repülőtér különösen fontos terepe a francia titkosszolgálatnak, ahol egy 30 ügynökből álló speciális hírszerző csoport működik. Ezen a repülőtéren mintegy 900 vállalat 90 ezer alkalmazottja dolgozik.

Mindegyiküknek egy vörös szolgálati jelvényt kell viselniük,

hogy szabadon mozoghassanak a repülőtéren, amelyet a titkosszolgálatok állítanak ki számukra. A Le Canard enchaîné szerint ezekből 73-at vontak vissza a 2015. november 13-i párizsi terrortámadás óta. A L'Expressnek nyilatkozó forrás szerint viszont ez a szám 82, de ebben nem csak a radikalizálódás miatti esetek vannak benne.