20 éves első tiszt került a 26 éves kapitánylány mellé

EasyJet Luke Elsworth Kate McWilliams
Luke Elsworth elsőtiszt és Kate McWilliams kapitány
Vágólapra másolva!
Az EasyJet egyik járatán jött össze ez a párosítás.
Vágólapra másolva!

A napokban számolt be az EasyJet arról, hogy Kate McWilliams személyében a világ legfiatalabb pilótája állt náluk szolgálatba. A brit légitársaság most egy újabb meglepetéssel szolgált: a 26 éves lány mellé egy 20 éves első tisztet osztottak be a Londonból Máltára tartó járaton.

Luke Elsworth első tiszt és Kate McWilliams kapitány Forrás: EasyJet

Luke Elsworth a cég sajtóközleményének alján lévő videóban elmondta, hogy gyerekkora óta szeretett volna pilóta lenni. 2014 szeptemberében kezdte el a szükséges tanfolyamot, és 19 évesen, idén áprilisban csatlakozott első tisztként az EasyJethez. Nemrég töltötte be a 20. évét.

Szavazzon!

Önt zavarja, ha ilyen fiatal pilóták vezetik a repülőgépet?