Halálos baleset a világ legnagyobb tengerjáróján

Harmony of the Seas óceánjáró
A felső fedélzeti szint
Vágólapra másolva!
Több emberrel a fedélzetén leszakadt egy mentőcsónak a világ jelenlegi legnagyobb tengerjárójának számító Harmony of the Seas fedélzetén, Franciaország déli részén. Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek - tudatták nevük mellőzését kérő források kedden.
Vágólapra másolva!

A sérültek állapota súlyos, ketten élet és halál között lebegnek - mondta a helyi tűzoltóság egyik szóvivője. Egyelőre nem tudni, hogy biztonsági gyakorlatot hajtottak e végre a mentőcsónakon. A Harmony of the Seas jelenleg Marseille kikötőjében horgonyoz.

Egy biciklista megy el a Harmony of the Seas előtt Forrás: AFP/Jean-Sebastien Evrard

A Harmony of the Seast idén adták át megrendelőjének, az amerikai Royal Caribbean Cruises társaságnak. A monstrum bruttó űrtartalma (ez a hajók összes belső térfogatát jellemző, dimenzió nélküli mérőszám) 227 700,

hossza pedig 362,15 méter.

A korábbi rekordtartók az Oasis of the Seas és az Allure of the Seas, amelyek bruttó űrtartama 225 282, hosszuk pedig 362 méter.

Nem lehet rajta unatkozni

A 66 méter széles hajón 18 szint van, amiből 16 szolgálja ki az utasokat. A Harmony of the Seas a 2100 főnyi személyzet mellett 6360 utas befogadására képes. Összesen 66 ezer négyzetmétert foglalnak el az éttermek és a szabadidő-létesítmények, köztük a világ legnagyobb, hajón működő vízi csúszdája, amelyen

a 16. emeletről lehet lesiklani a 6. emeletre.

A felső fedélzeti szint Forrás: AFP/Jean-Sebastien Evrard

Az óceánjáró fedélzetén egyebek közt drótkötélpálya, kosárlabdapálya, mászófal, minigolf, úszómedencék, szörfszimulátorok, kaszinó, egy 1400 férőhelyes színház és 12 ezer növényfajt felvonultató kert szolgálja a vendégek szórakozását és kényelmét. A megépítése 1 milliárd dollárba került.