Engem az utazás gyógyított meg

Stoppal, busszal, gyalog - Gábornak mindegy, csak utazhasson

Olvastam egy történetet arról, hogy egy multinacionális cégnél dolgozó budapesti fiatalember az egyik nap besokallt. Írásban beadta felmondását, leadta belépőkártyáját, egy hónappal később pedig favágóként dolgozott Kanadában. A cseppet sem szokványos sztorira könnyen rávághatnánk, hogy ilyen nincs. Pedig van. Bizonyíték erre a Felvidékről származó építész, Gábor története, aki hét évvel ezelőtt érezte szűknek az őt körülvevő világot. Vett egy repülőjegyet, azóta pedig folyamatosan úton van. Embereket, arcokat fényképez, történeteket örökít meg. Néhány nappal ezelőtt Budapesten járt, ott találkoztam vele.

Gábor már kicsi gyerekként eljegyezte magát az utazással. Az iskolában gyakran nézegette a földrajzi atlaszokat, arról álmodozott, milyen lehet az élet a világ távoli országaiban. Barátaival sokszor rendezett olyan játékot, amelyben a föld országainak fővárosait kellett megnevezni. Ezeken a vetélkedőkön rendre kiválóan szerepelt.

Gyerekként Csehszlovákiában nevelkedtem, onnan nem lehetett nyugatra utazni, Magyarországra viszont gyakran jöttünk át

– mondta Gábor. – Aztán nagykorú lettem, közben a rendszerváltozás is lezajlott, végre elindulhattam. Az első nyugati utam Spanyolországba vezetett. Stoppal mentünk. Kétszáz dollárral indultunk el, két hetet maradtunk, száz dollárt hazahoztam. Így jöttem rá, hogy az utazás nem feltétlenül csak pénzkérdés. Akkor láttam meg először a tengert. Felejthetetlen élmény volt ez számomra.”

Egy héten át ette a mama lekvárját

Hősünk természetesen ekkor még a fiatalok szokásos útját járta. Az érettségi után főiskolás lett, építésznek tanult. Diplomájának megszerzése után pedig dolgozni kezdett.

Szabadidejében semmi mást nem csinált, csak utazott.

„Sosem pihenni mentem, az utazásaim anno sokkal inkább a rohanásra hasonlítottak – jegyezte meg Gábor. – Mindig arra vágytam, hogy ha már elmegyek valahova, akkor ne csak nézzek, hanem lássak is. Amikor másodszor tértem vissza a már említett spanyol tengerpartra, anyám hatalmas lekváros üvegét vettem ki a zsákomból. Egy héten keresztül lekváros kenyeret ettem. De ezzel sem volt semmi probléma, egyszerűen imádtam, hogy ott lehetek a tengernél egy sátorban.”

Stoppal, busszal, gyalog – Gábornak mindegy, csak utazhasson Forrás: PeopleImeet

Az utak pedig gyorsan követték egymást. Gábor és négy barátja az Egyesült Államokban vett egy öreg autót, és egészen Mexikóig vezettek le. A környezet annyira megtetszett neki, hogy azonnal elkezdett spanyolul tanulni.

Sosem szerette, ha beskatulyázzák.

Így arra a kérdésre, hogy építésznek vagy világutazónak tartja magát, sem tud válaszolni. Nyughatatlan ember, aki szíve szerint az egész világot magához ölelné. De tudja, hogy az emberi élet véges, és ebbe minden bizonnyal nem fér bele a teljes glóbusz megismerése. Budapestre Lengyelországból jött, az előtt Csehországban járt, oda Kínából érkezett.

Megmutatta az arcát és csodálatos ernyőjét is Forrás: PeopleImeet

„Hét esztendeje utazom egyfolytában. Kínában hosszabb időt töltöttem, de ennyi év után illett meglátogatnom a családomat, na meg az irataimat is meg kellett újítani – mondta Gábor. – Bankom is régóta abajgatott, hogy intézzem el a dolgaimat náluk, hát jöttem. Hamarosan vissza kell térnem Ázsiába, mert az ottani utazásomat még nem fejeztem be.”

Az ember, aki bárhol otthon tud lenni

A fiatalember nem szereti, ha keretek közé szorítják. Azt sem kedveli túlságosan, ha arról faggatják, hogy meddig lehet ezt az életmódot folytatni. Ha majd elfárad, elgondolkodik azon, hogy valami mást csináljon. Ez azonban még messze van. Azon viszont mélyebben eltöprengett, mit jelent számára az a szó, hogy otthon. Hiszen az elmúlt húsz évben Kína kivételével egyetlen helyen sem töltött el egy évnél hosszabb időt.

A sok utazás azt eredményezte, hogy a Föld kisebb lett előttem.

Az otthonod meg akárhol lehet, ha be tudsz illeszkedni, és beszéled az adott ország nyelvét. Akár egy sátorban is. Ezért sincsen már honvágyam. Én bárhol otthon tudok lenni.”

Férfiak között valahol Közép-Ázsiában Forrás: PeopleImeet

Nagyon fontosnak tartja, hogy az emberek azt csinálhassanak, amit csak akarnak – már ha megvan ehhez a kellő bátorságuk.

Az emberek nagy része nem így él, hanem ahogy a társadalom elvárja tőlük.

Szerinte ez hibás szemlélet. „Én azóta vagyok boldog, amióta úton vagyok. A világ kinyílt előttem, ennél pedig nincsen jobb dolog.”

A lefényképezett arcok mellé történetek társulnak

Szülei sosem szóltak bele az életébe, mára pedig megszokták fiuk különös életmódját. Gábor álmaiba amúgy sem avatkoznának be, örülnek, hogy gyerekük boldog. Márpedig ez a felvidéki srác tényleg boldog. Főleg akkor, amikor legújabb vállalkozásáról beszél. Ennek lényege, hogy bárhol jár a nagyvilágban, lefényképezi egyes emberek arcát (természetesen előtte engedélyt kér mindehhez). Minden egyes arc egy-egy történetet rejt, amelyet Gábor megoszt az interneten. Nevet is adott e különös gyereknek.

PeopleImeet a hivatalos megnevezés.

„Leszólítom őket, főleg, ha egy érdekes arcot látok. A sors veti az utamba ezeket az embereket. Érdekel, hogy mi jár a fejükben. Beszélgetünk. A fénykép csak ezután készül el.”

Egy arc Kolumbiából Forrás: PeopleImeet

„Tehát semmiképpen sem űzök sportot ebből. Lehet, hogy sosem látom őket többé. Ám akadnak olyanok is, akik barátaim lettek közülük. Ezért különösen hálás vagyok a sorsnak.”

Utazásainak minden pillanatát vissza tudja idézni

Gábor nem tartja sokra azokat a fotósokat, akik a világot járva úgy fényképeznek le embereket, hogy utána azokat a képeket pénzért árulják.

Erre ő sosem lenne képes.

Azzal, hogy ezeket az arcokat mégis közkinccsé teszi, szerinte nem követ el semmi rosszat, hiszen egyrészt nem vár anyagi ellenszolgáltatást, másrészt az ő esetében nemcsak az arc, hanem a mögötte lévő történet a lényeg. Ugyanakkor tudja, attól a perctől kezdve, hogy képei kikerülnek a világhálóra, a szellem kiszabadul a palackból, hiszen a fotóját bárki bármire felhasználhatja.

Ha ez az arc mesélni tudna... Forrás: PeopleImeet

Eddig csaknem háromezer arcfotót készített, ebből ezret mutatott meg a nagyvilágnak. Ezer arcot és ezer történetet. Vajon ha most találomra ebből a háromezerből megmutatnék neki harmincat, azonnal fel tudná idézni, kit ábrázol, és mi a mögötte húzódó sztori? – tettem fel a kérdést.

Igen. Lehet, hogy kellene egy kis gondolkodás, de alighanem megmondanám a helyes választ.

Talán azért is lehetséges ez, mert az utazásaim minden egyes momentumára emlékszem. Ugyanakkor nagy bajban lennék, ha a diákéveimről kellene pontos visszaemlékezést adnom.”

Néha hajlandó fél napot elmélázni

Kínában az emberek nem használhatják a Facebookot. Gábor kínai barátainak ezért gyakran küldi el e-mailen a legnagyobb közösségi oldalon érkezett reakciókat. Amúgy is várja az emberek kommentárjait, pontosan azért, hogy ezeket megossza ismeretlen ismerőseivel.

Fáradtnak csak akkor érzi magát, ha egész nap gyalogolt.

Ekkor jólesik neki az alvás, hogy másnap újult erővel folytassa az útját. Egy kezén meg tudná számolni az elmúlt hét év azon napjait, amikor semmit sem csinált.

„Indulj el egy úton, én is egy másikon” Forrás: PeopleImeet

„Mindig mentem valahova. Egyszer lebénultam egy hétre, akkor volt időm gondolkodni, fényképeket retusálni, nyelvet tanulni.

Ha azonban egészséges vagyok, állandóan megyek.

Egy helyben állni legfeljebb akkor szeretek, ha pár órát egy számomra szépnek tűnő helyen megpihenhetek, és elgondolkodhatok életem folytatásán. Ez az időszakos mélázás is hozzátartozik a mindennapjaimhoz.”

Vár még rá a világ háromnegyede

Végül azt kérdeztem tőle, minek tekintik őt az emberek? Különcnek? Csodabogárnak? Lázadónak? Válasza nem lepett meg. Egyiknek sem. Gábor szerint valamennyi emberben benne van az utazási vágy, csak éppen sokan nem mernek nekiindulni. „Hét évvel ezelőtt az irodában ülve naponta sok-sok órát a számítógép előtt töltöttem.”

„Minél több embert ismerek meg, annál többnek érzem magam én is.” Hmongok között Vietnamban Forrás: PeopleImeet

„A szervezetem jelezte, hogy ez nem mehet tovább, a hasnyálmirigyemmel akadtak gondok. Négy projekten dolgoztam egyszerre. Nem mozogtam semmit. Felhívtam a négy kliensemet, közöltem velük, hogy én itt most befejeztem, és elutazom. A reakciójukat sem vártam meg, mentem, megvettem az első repülőjegyemet New Yorkba.

Ezen az utazáson három hónapig rizst ettem.

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy az utazás meggyógyított. Jel volt ez számomra, engem az utazás éltet. Ezért csinálom. Vár rám Kanada, Afrika és nagyon sok más hely. A világ háromnegyede.”