Megvannak az év fürdői

Az év fürdője
Az Év Fürdője a Miskolctapolca Barlangfürdő
Vágólapra másolva!
Idén második alkalommal rendezték meg az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.
Vágólapra másolva!

A fürdők három kategóriában indultak: az Év Fürdője, az Év Feltörekvő Fürdője és a Helyiek Kedvenc Fürdője. A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert

hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik.

Így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhették össze magukat, nem a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.

A közönségszavazás 2016. május 1. és augusztus 31. között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre közel 190 000 szavazat érkezett.

Ők nyertek idén

2016-ban az év fürdője a Miskolctapolcai Barlangfürdő lett, amely az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak hazánkban számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol.

A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású.

A barlangban két termálmedence mellett az úgynevezett Római terem, Csillagterem, Öreg barlangi medence és a Fürdőcsarnok várja a fürdőzni vágyókat. A kalandos búvóhelyeket rejtő fürdő útjait járva találunk fény- és hangterápiás fürdőt, masszírozó zuhatagot és pihentető medencét is.

Az év fürdője a Miskolctapolcai Barlangfürdő Forrás: azevfurdoje.hu

Az Év Feltörekvő Fürdője címet idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szerezte meg. A Csongrád megyei fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, de népszerűségét igazi családbarát voltának is köszönheti.

A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett,

több mint háromezer négyzetméteres fedett élményfürdő, amelyben többszintű kalandmedence, illetve két izgalmas beltéri csúszda várja a fiatalabb vendégeket.

Az év feltörekvő fürdője a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő Forrás: azevfurdoje.hu

A Helyiek Kedvenc Fürdője cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett. A 2016 júniusában részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik. A vendégeket több medence, masszázs és pezsgőfürdő várja.

A helyiek kedvenc fürdője a Baranya megyei Orfű Aquapark Forrás: azevfurdoje.hu

A verseny, amelynek elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi termál- és gyógyvízkincsre, illetve az erre épült fürdőkre, mindvégig nagyon szoros volt.

Előfordult ugyanis, hogy mindössze 5 szavazat döntött a helyezések között.

A további eredmények a szavazás honlapján tekinthetőek meg.