Zenés partijárat Budapestről, tízezer méter magasan

Tomorrowland
Vágólapra másolva!
A buli már a beszállókapunál megkezdődött, és egészen Brüsszelig tartott.
Vágólapra másolva!

Buli a beszállókapunál, zenés parti-járat tízezer méter magasan – a Brussels Airlines Budapestről is indított különleges Tomorrowland-járatot. Az Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválján résztvevő magyar látogatók már az itthoni repülőtéren hatalmas fesztiválhangulatban indulhattak el Belgiumba.

A hangulat már a beszálláskor is jó volt Forrás: Budapest Airport

Budapest is egyike annak a 17 repülőtérnek, ahol a Brussels Airlines Tomorrowland bulijáratán utazóknak már a beszállókapunál elkezdődött a parti. A csütörtöki bulijárat indulása előtti „Gate Party" a repülőgép fedélzetén folytatódott, ahol a fesztivál legnépszerűbb zenei show-ja kísérte az repülőutat 30 ezer láb (10 000 méter) magasan, egészen Brüsszelig.

DJ is volt a budapesti reptéren Forrás: Budapest Airport

A Tomorrowland a kontinens egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, a világ minden tájáról mintegy 180 ezer látogatót várnak. A Brussels Airlines idén összesen 108 különleges bulijáratot indít, amivel több, mint 10 ezer látogatót szállítanak a helyszínre, Belgiumba.

Óriáskerék és transzfer

Budapest egyébként a top 10-ben szerepel a Brussels Airlines Tomorrowland rangsorában: nem kevesebb, mint 448 utast szállítanak három menetrend szerinti bulijárattal július 20-án és 21-én, ami idén a 8. legtöbb utas világszerte. A légitársaság nem csak a különleges utazást garantálja a Tomorrowland résztvevőinek, hanem a fesztivál területén egy 55 méter magas, Cloud Rider névre keresztelt óriáskerékkel vár minden látogatót, ahonnan

remek kilátás nyílik a mesebeli hangulatú fesztiválra,

illetve a rendezvénynek helyet adó belga Boom városára és környékére.

A Brussels Airlines és a Tomorrowland szervezői Global Journey néven csomagajánlatokat hirdettek meg, repülőjeggyel, szállással és buszos vagy vonatos transzferrel, hogy a fesztiválozók minél egyszerűbben jussanak el a Brüsszeltől 32 kilométerre lévő helyszínre. A légitársaság idén is feldíszítette az egyik Airbus A330-as szélestörzsű gépét a Tomorrowland logójával, ezzel teljesíti a hosszú távú bulijáratokat.