Wellness-szállodákba menekültek a magyarok

ez zsír! Wellness-kisokos: téli újjászületéshez, relaxációhoz, értornához, szauna
Vágólapra másolva!
Újabb rekordévet vetít előre a Szallas.hu első negyedévre vonatkozó elemzése, miszerint a tavalyinál is nagyobb mértékben – mintegy 11,7 százalékkal – bővült a belföldi turizmus. Ebben fontos szerepe volt a három hosszú hétvégének, amelyeken a wellness-szállodák kerültek főszerepbe. Tavalyhoz képest a Szép kártyás költés is jelentősen emelkedett, míg a hazai úti célok közül Budapest, Eger és Gyula lépett a dobogóra.
Vágólapra másolva!

A foglalások átlagos hosszát tekintve a három éjszakára szóló belföldi pihenések ugrottak meg leginkább, közel másfélszeresére 2015 első negyedévéhez képest. „Ez elsősorban annak köszönhető, hogy szemben az előző évvel,

– magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Forrás: Thinkstock

A tél végi és kora tavaszi hidegek elől az utazók közel fele a wellness-szállodák gőzfürdőibe menekült, amelyeknek többnyire a 3–5 csillagos hotelek adtak otthont. A foglalások átlagértékét elemezve

20 százalékkal bővült a pihenésre és szállásra fordított összeg.

„Ez a növekedés csak részben magyarázható azzal, hogy a magyarok a wellnessezésnek teret adó drágább szállásokat keresték, érvényesülni látjuk az idei évre jósolt 4-5 százalékos áremelkedést is" – tette hozzá Szigetvári József.

Már most felfutott a Szép kártya

A turisztikai piac szereplői számára az év eddigi legtelítettebb napja március 12-ére esett, a négynapos szünetet rekordszámban nyitották a magyarok egy kiadós pihenéssel. Ennek is betudható, hogy az első negyedévben közel 80 százalékkal többen, ráadásul nagyobb értékben fizettek Szép kártyával, mint tavaly.

A gyulai várfürdő Aquapalotája Forrás: Origo

„A következő időszakot tekintve a Szép kártya felhasználása tetőzni fog, hiszen május 31-éig válthatók be a 2014 során feltöltött összegek" – mondta el Szigetvári József, aki hozzátette, ennek a juttatási formának az év minden időszakában meghatározó szerepe van a belföldi turizmusban. Eltörlése szinte biztosan megtorpanásra kényszerítené a szektor fejlődését.

A tél városai a határon innen és túl

Bár a települések toplistájának első két helyét idén is lefoglalta magának Budapest és Eger, mellettük csak a tavaly negyedik helyen álló Hajdúszoboszló tudta megőrizni pozícióját. Míg az előző évi harmadik helyezett Pécs és a tőle nem sokkal lemaradó Debrecen is hátrébb csúszott a kedveltségi listán, addig

Gyula a tavalyi kilencedikről a harmadik helyre ugrott idén.

Hévíznek és Siófoknak is sikerült betörnie a 10 leglátogatottabb település közé.

A 10 legnépszerűbb hazai település
(az év első 3 hónapjában, zárójelben a tavalyi év hasonló időszakának helyezései)

1. Budapest (1.)
2. Eger (2.)
3. Gyula (9.)
4. Hajdúszoboszló (4.)
5. Hévíz (-)
6. Pécs (3.)
7. Szeged (6.)
8. Siófok (-)
9. Miskolctapolca (10.)
10. Debrecen (5.)

„Az évnek ebben a szakaszában nem meglepő, hogy a fővárosi régió tör az élre a megyék rangsorában, ugyanis a vendégforgalom közel negyede is Pest megyében koncentrálódik, amelyet Eger otthona, Heves megye követ" – magyarázta Szigetvári József. Miskolctapolca eddigi sikere fellendülést hozott a megyének is, így Borsod-Abaúj-Zemplén idén már a dobogó harmadik fokáról várja a további foglalásokat és látogatásokat.

A Szallas.hu elemzése alapján a határon túlra a síelés és városnézés szerelmesei indultak útnak leginkább. Szlovákia és Lengyelország síparadicsoma, Donovaly és Zakopane bizonyult a két legvonzóbb úti célnak, míg Krakkó és Prága magával ragadó szépsége és közelsége is nagy számban vonzotta a magyar utazókat.

A 10 legnépszerűbb külföldi település
(az év első 3 hónapjában)

1. Donovaly (Szlovákia)
2. Zakopane (Lengyelország)
3. Krakkó (Lengyelország)
4. Prága (Csehország)
5. Liptószentmiklós (Szlovákia)
6. Pozsony (Szlovákia)
7. Szováta (Románia)
8. Bécs (Ausztria)
9. Zár (Szlovákia)
10. Kassa (Szlovákia)