Egyre okosabbak lesznek a repülőterek

Dubaj reptér, dubaji reptér, Dubaj repülőtér, dubaji repülőtér, Dubai Airport
A dubaji repülőtér belülről
Vágólapra másolva!
Nem csak a légitársaságoknak kell folyamatosan fejleszteniük, ha az utasok kedvében akarnak járni. A repülőterek is csak akkor működhetnek nyereségesen, ha minél inkább arra törekednek, hogy az utazóközönség elégedett legyen a szolgáltatásaikkal. 220 repülőtéri menedzsert kérdeztek meg arról, hogyan tennék szolgáltatásukat még hatékonyabbá és komfortosabbá.
Vágólapra másolva!

Az utasok egyre igényesebbek. Növekvő elvárásaik nemcsak a repülőgépek minőségére és kényelmére vonatkoznak, hanem a repülőterekére is. Ezért a reptereknek egyre többet kell invesztálniuk informatikai fejlesztésekbe, amit hamarosan meg is tesznek. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a SITA végzett nemrégiben 220 reptéri felsővezető körében.

A jövő reptere szép is meg okos is Forrás: Kisgyörgy Éva

Az informatikai menedzserek 64 százaléka úgy véli, hogy 2016-ban világszerte még többet, becslésük szerint 8,7 milliárd dollárt fognak költeni informatikai beruházásokra a repterek. Arra a kérdésre, mivel lehetne a leginkább növelni az utazóközönség elégedettségét, a reptéri vezetők egyharmada azt válaszolta, hogy gördülékenyebbé és gyorsabbá kell tenni a becsekkolást.

Ehhez pedig elsősorban technikai újításokra van szükség. Az elkövetkező három évben a repülőterek 81 százaléka olyan rendszert alakít ki, amelyben szenzorok és mobil szolgáltatások navigálják az utazóközönséget a repülőtéren, időt és fáradságot spórolva számukra.

Ezenkívül 2018-ig a repterek 83 százalékában lehetőség lesz arra, hogy mobilon keresztül kapjunk valós idejű, percre pontos tájékoztatást az utazásunk menetéről.